Megérkezett Cher Lloyd új klipjének amerikai verziója
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megjelent a brit énekesnő új kisfilmje, a Want U Back. A dalhoz már készült korábban egy videoklip, de most forgattak hozzá egy külön Amerikának készült verziót is.
A brit X Factorban feltűnt énekesnő, Cher Lloyd tavaly novemberben adta ki debütáló albumát, Sticks + Stones címmel. A korongról eddig három kislemez érkezett, a sokat támadott Swagger Jagger, a jobb fogadtatásban részesült With Ur Love és a legutóbbi, a Want U Back.
Az énekesnő az Egyesült Államokban is be szeretne futni, ezért kiadja első amerikai kislemezét, az Egyesült Királyságban harmadikként megjelent Want U Backet. A dal eredeti verziójában a rapper, Astro közreműködik, de az új verzióban már nem tűnik fel. A szám a tengerentúlon májusban fog megjelenni.
A Want U Back első verziója januárban érkezett meg, az amerikai változat pedig ma került fel a 18 éves lány VEVO-csatornájára. Az új klipben Cher és barátai egy étteremben tűnnek fel, ahol nagy felfordulást csinálnak, amiért a végén még a rendőrök is kimennek a helyszínre.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Jelentkezett egy szerepre.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Beperelték az egyik dala miatt.
Még mindig tart a válás.
Esélyes, hogy felhagy a színészettel.
Bejelentést tett a Netflix.