Starity

VV Veronika visszamenne Cristofelhez

2012. június 06. 09:09   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Folytatódik a két valóságshow-hős szappanoperába illő története. VV Veronika meglátogatta Cristofelt és szeretné, ha a fiú visszamenne hozzá.

hirdetés
VV Veronika visszamenne Cristofelhez
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Veronika nemrég még súlyos testi sértéssel vádolta meg egykori párját, most mégis úgy gondolja, hogy visszamenne hozzá. Bár a Cristofel elleni komolyabb vádak – miszerint akár hét évet is kaphatna – már most úgy tűnik, hogy nem állják meg a helyüket, de eme váratlan fordulat után az is elképzelhető, hogy teljesen felmentik Cristofelt.

„Alig egy hete, kedden vagy szerdán jött el hozzám Veronika. Órákat volt itt nálunk, a szüleimmel is találkozott. Úgy tudta, van barátnőm, pedig nincs, de nem világosítottam fel. Sírva kért, hogy szakítsak a lánnyal, és költözzek vissza hozzá. Hosszasan beszélgettünk, és oda is bújt hozzám – mesélte a Borsnak Cristofel, majd hozzátette. – Ő mindenáron vacsorázni szeretett volna velem, meg moziba menni, de én elutasítottam. Kerültem volna a nyilvánosságot, és nem is értettem, hogy Veronika miért vágyna erre.”

Cristofel egyelőre nem mondott igent a plasztikcicának, hiszen alaposan meghurcolták miatta, így még gondolkodik. Veronika pedig nem akart nyilatkozni a kubai macsóról a lap megkeresésére, így nem is tudta megerősíteni a fiú állításait.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek