Starity

Megvan az első magyar aranyérem Londonban!

2012. július 30. 11:11   |   Szerző: Miss Vettel

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tegnap este egy egész ország szurkolt a mindössze 22 esztendős magyar kardozónak, Szilágyi Áronnak, aki nagy fölénnyel győzte le olasz ellenfelét, Diego Occhiuzzit, ezzel megszerezve kis hazánknak az első aranyérmet a londoni ötkarikás játékokon.

hirdetés
Megvan az első magyar aranyérem Londonban!
Fotó: Nemzeti Sport / Szabó Miklós

Mindössze huszonkét évesen brillírozott hazánk egyik legnagyobb büszkesége, Szilágyi Áron, Londonban. A Vasas kardozója a meccsei alatt végig tökéletes játékot produkált, bekerült a vasárnap esti döntőbe, ahol az olasz Diego Occhiuzzival mérkőzött meg. Szakemberek szerint tanítani lehetne azt, ahogyan Áron az aranyért küzdött, ezt még ellenfele, az ezüstérmes nápolyi is sportszerűen elismerte a La Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában.

"Szilágyi rendkívül erős volt ma, egyszerűen nem sikerült tartanom, pedig megpróbáltam mindent. Egy kis keserűség van bennem, de ez az első egyéni érmem, és nagyon élvezem az egészet” – mondta Diego.

A nagymúltú és kedvelt olasz lap egyébként az egekig magasztalta Áront, kiemelte, hogy a legjobb helyre került az aranyérem, sőt, azt is megemlítette, hogy 1896 óta nem volt ilyen fiatal olimpai bajnok kardvívásban.

Szilágyi Áron az újságokon keresztül mondott köszönetet mindenkinek, aki szorított érte, kiemelte tekintélyes edzőit, Somlai Bélát és Gerevich Györgyöt is. Elmondása szerint eddigi életében összesen nem érkezett annyi SMS a telefonjára, mint most.

A csapatban 2007-ben világbajnokságot nyerő magyar kardozóra tehát méltán lehetünk büszkék, ez a roppant szimpatikus fiú magabiztos játékkal szerezte meg az első olimpiai aranyunkat a 2012-es évben, gratulálunk neki és további sok sikert kívánunk a jövőre nézve, ugyanis minden esélye megvan a további diadalokra! Szép volt, Áron!

A dobogóra egyébként Szilágyi Áronon és Diego Occhiuzzin kívül az orosz Nyikolaj Kovaljov állhatott fel.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek