Starity

Hivatalos: Szakított Caramel és Hien!

2012. augusztus 31. 09:09   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A sztárpár több mint féléves kapcsolata a napokban véget ért - a hírt maguk is megerősítették a TV2 Aktív című műsorában.

hirdetés
Hivatalos: Szakított Caramel és Hien!

Bár nemrég még úgy tűnt, tökéletesen egymásra találtak, a Blikk információi szerint a Megasztárban feltűnt páros kapcsolata a végéhez ért.

A lap felkereste Hien menedzserét, aki először arra kérte a Blikket, hogy ne hozzák nyilvánosságra még a hírt, majd második körben már cáfolta, hogy bármi probléma lenne köztük. „Nincs semmi, ők mindig is azt állították, úgy élnek, mint egy olasz család” – próbálta szépíteni a helyezetet a menedzser.

Caramel sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta az információkat, de a szűkszavúsága mindenképp aggodalomra ad okot, hiszen amióta csak együtt vannak, az énekes minden interjúban Hienről áradozik.

„Amióta vele vagyok, többet tanultam tőle, mint bárki mástól életemben. Hien különleges ember. Igazi lelki társak vagyunk, órákig tudunk beszélgetni. Beleszerettem a lelkébe, nála tisztább embert nem ismerek”mondta még két hónappal ezelőtt a most induló The Voice mestere, aki akkor még úgy vélte, ilyen szerelem csak egyszer van az ember életében.

A nemrég érettségiző lány valószínűleg ráébredt, hogy az a 12 év korkülönbség mégiscsak probléma lehet, hiszen hiába vannak egy hullámhosszon, Caramel hamarosan családot szeretne majd alapítani. Hien ráadásul nemrég drasztikusan átváltoztatta külsejét, ami ismét gyanús lehet, hiszen köztudottan szakítás környékén hajlamosan ilyen lépéseket tenni a nők.

Frissítés: Időközben a pár megerősítette, hogy szakítottak. Hien az Aktívban a következőket nyilatkozta: „A párod valahol a te tükörképed. Néztem őt és rájöttem, hogy nem az vagyok... Vagyis rájöttem, hogy ha vele maradok, akkor hazudok magamnak” – mondta Hien, így több mint valószínű, hogy ő volt az, aki miatt vége lett a kapcsolatnak.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek