Anne Hathaway Valentinót választotta
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznő az olasz guru által készített ruhában megy majd férjhez – derült ki csütörtökön.


Mint július végén kiderült, a „neveletlen hercegnő” jövőre mondja ki a boldogító igent vőlegényének, Adam Shulmannak. A divatvilágot a nagy bejelentés óta sűrűn foglalkoztatta, hogy vajon ki fogja tervezni a bájos színésznő esküvői ruháját, aki akkor még nem hozta meg a döntést. A hónapokon át tartó hallgatás és titkolózás után végre kiderült, kinek a kreációjában fog az oltár elé sétálni Anne. A választás Valentino Garavanira esett, akivel hosszú évek óta remek viszonyt ápolnak, és sokszor bújik az általa készített darabokba egy-egy fontos esemény alkalmával (legutóbb például a New York City Ballet galán viselte a tervező ruháját).
„Nagyon jó barátom, olyan, mintha a lányom lenne – jellemzte pár szóval kapcsolatukat a híres mogul, aki már decemberben, az eljegyzés bejelentését követően elmondta, mennyire szeretne a színésznőnek tervezni. – Örülök Annie-nek. És szeretném a legjobb kreációt elkészíteni neki. Nagyon kedves ember, aki nagyon-nagyon jól fest a ruhákban. Szóval szeretnék valami különlegeset alkotni.”
Valentino azóta már végzett is a Hathaway-nek szánt menyasszonyi ruhával, melyet két nappal ezelőtt az E!Newsnak meg is erősített: „Elkészítettem a ruhát” – nyilatkozott szűkszavúan. További részletek valószínűleg csak a szertartást követően látnak napvilágot.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Egy időre jegeli a barátságot.
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Nagyon haragszik rá.
Először láthatjuk az arcát.