Tehenek és kecskék közül ébresztettek Sebestyén Balázsék
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ma valóban a tyúkokkal keltek a Class FM reggeli műsorának hallgatói! Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani ugyanis farmra cserélték stúdiójukat, hogy egy igazi tanyáról vezessék az ország leghallgatottabb ébresztő show-ját. A srácokat megcsapta a vidéki élet illata, kipróbálták a birkanyírást és tehénfejést, de a legnagyobb kihívás Janira várt. A rádiós élő adásban végzett vizsgálatot egy tehénen, amelyről a helyszínen derült ki, hogy vemhes.


Tojáslopás a tyúkok alól, majd rántotta készítése tanyasi tojásokból, birkanyírás, borjú fülátszúrás, tehén- és kecskefejés, traktorvezetés. Kalandos reggelen van túl Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani: a rádiósok megint valami egészen elképesztőt vittek véghez, számos kacagtató rádiótörténeti pillanattal megajándékozva a hallgatókat. A legnagyobb pillanat egyértelműen Janihoz fűződik, aki egészen mély kapcsolatba került egy szarvasmarhával.
„Ma közelebb kerültem egy tehénhez, mint én azt valaha gondoltam volna. Egy sorsolás áldozata lettem, amelynek a végeredményeként nekem kellett megvizsgálnom az állatot. Péter, az állatorvos szerint nagyon ügyes voltam, hiszen ez a kezdő állatorvosoknak is problémát okoz eleinte. Eddig is tiszteltem a munkájukat, de most még inkább felnézek az állatgyógyászokra, akiknek ez napi rutin – kezdte élménybeszámolóját Jani, aki szerint nem véletlenül őt találta meg a feladat. – Nekem okozott a legkisebb problémát a vizsgálat, hiszen nagy állatbarát vagyok, szeretem a négylábúakat, persze nem ilyen közelről. Azt hiszem, feladtam a leckét az utánam jövő rádiósgenerációnak” – tette hozzá a Class FM műsorvezetője, aki elmondása szerint 1,5-2 kilót is felszedett a finom házias ételektől, amelyekkel a kedves házigazdák várták őket.
Fotó: Red Lemon
A rádiózás három fenegyereke közül Feri mozgott otthonosabban a túrkevei Lénárt Farmon, így sokszor nevetett kollégái bénázásán.
„Sokat éltem falun, és most is igyekszem ápolni a vidéki emberekkel a kapcsolatot. Túrkeve például a szívem csücske, rendszeresen jövök a böllérfesztiválra. Azonban Janiról, de különösen Balázsról nem lehet elmondani, hogy sokat tapasztalt volna a falusi életből. Igencsak fogtam a fejem, amikor nem sikerült felismerniük és megnevezniük a növendék tehenet, azaz a borjút, vagy amikor Balázsnak problémája akadt a tyúk és kakas megkülönböztetésével – mesélt nevetve Feri. – De összességében büszke vagyok rájuk. Azt hiszem, ismét túltettünk mindenkin, az i-re a pontot pedig egyértelműen Jani tette fel azzal, hogy megvizsgálta Riskát!”
Fotó: Red Lemon
A Morning Show műsorvezetői hamisítatlan tanyasi hangulatú adásukkal ismét egyedülállót alkottak a hazai rádiózás történetében, de talán a világon sehol máshol sem fejt élő adásban műsorvezető tehenet. Hogy mi lesz a következő lépés? A fiúk tarsolyában lapulnak még őrült ötletek…
Fotó: Red Lemon

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Először adott interjút Kate Cassidy.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Nézd meg, kik vihették haza a díjat.