Itt az első fotó a Timberlake—Biel-esküvőről
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ahogy azt a People magazin megígérte, ma feltették a honlapjukra a következő számuk címlapját, amin a friss házasok láthatók.


Ahogy azt már megírtuk, Jessica Biel és Justin Timberlake múlt hét pénteken, azaz október 19-én fogadott egymásnak örök hűséget Olaszországban.
Az már rögtön kiderült, hogy a People magazin exkluzív képeket fog közölni a menyegzőről a következő lapszámában. Az újság nyomtatott változata csak pénteken kerül az újságosstandokra, de a honlapjukra már ma felkerült a címlap, így mindenki megcsodálhatja az első képet az esküvőről.
Sokáig találgattak, vajon ki tervezi majd Jessica ruháját, de mára ez is kiderült: egy Giambattista Valli-ruhában vonult a színésznő az oltár elé. A darab különlegessége, hogy nem teljesen fehér, hanem halvány rózsaszín minták is megtalálhatóak rajta. Justin Tom Ford-szmokingot viselt és természetesen énekelt is az esküvőn, mégpedig az alatt az idő alatt, amíg Jessica az oltár felé vonult. „Egy eredeti darab volt, amit kifejezetten erre az alkalomra és neki írtam” – mesélte Timberlake.
Az esküvőn 100 vendég volt, köztük Jimmy Fallon, Andy Samberg, Timbaland és Beverley Mitchell. „Nagy kérés volt a részünkről, hogy ennyit utazzanak, úgyhogy arra gondoltunk, hogy egy remek bulit rendezünk a vendégeinknek” – mondta Justin, Jessica pedig így nyilatkozott az esküvő után: „Egy álomszerű élmény volt”.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Nézd meg, kik vihették haza a díjat.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Egy időre jegeli a barátságot.