Starity

Dalpremier: Paramore — Now

2013. január 22. 10:10   |   Szerző: dijansalihu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A rajongók hónapok óta várták ezt a napot, ugyanis ma megjelent a Now című dal a Paramore című albumról.

hirdetés
Dalpremier: Paramore — Now

Az áprilisban megjelenő Paramore nevű album első dala Now címmel jelent meg a mai napon (New York-i idő szerint éjfélkor) az iTuneson és az Amazonon. Az együttes hivatalos oldalán és YouTube-csatornáján már jóval előtte hallgatható volt a dal, hiszen előrendelhetővé vált.

A Now-t hónapok óta várják a rajongók. Az első információ az érkezéséről az volt, mikor Wendy Rollins, a Radio 104.5 bemondója kikotyogta a Twitteren a dal címét, majd karácsony előtt a rajongók a megújult weboldalt feltörve kiszivárogtatták, hogy a január 22-én jelenik meg. A megjelenésről szóló pletykák később igaznak bizonyultak, hiszen a banda később hivatalosan megerősítette a híreket.

A dal szinte teljesen más stílusú, mint amit a bandától eddig megszokhattunk.

Az együttest a legnagyobb visszatérők között tartják számon, ami nem csoda, hiszen már lassan egy éve dolgoznak az új albumon. Az új dalhoz videoklip is készül, melynek munkálatai a végéhez közelednek.

Pár nappal ezelőtt nyilvánosságra került a hamarosan megjelnő album dallistája is.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek