Starity

A legnagyobb sminkbakik V.

2013. január 25. 20:08   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mindegy, hogy vörös szőnyeges vagy egyszerű hétköznapi baklövések, a lényeg: senki sem tökéletes, így még a legnevesebb sminkesek és sztárok is követnek el hibákat.

hirdetés
A legnagyobb sminkbakik V.

Cikksorozatunk legújabb, szám szerint ötödik részében már hagyományként öt olyan sztárhölgyet mutatunk be nektek, akik kissé túlzásba vagy néhány hibába estek sminkjüket illetően. A képek láttán talán sokuk el is gondolkozott a baj okozójának, vagyis sminkesének elbocsájtásáról, vagy rögtön cselekedett is, hiszen a változás szemmel láthatóan sokkal kellemesebb látványt nyújt az esetükben.

Lindsay Lohan ma már halovány árnyéka egykori önmagának, így egyáltalán nem véletlen, hogy már másodszorra kapott helyet sorozatunkban. Ezúttal azonban nem elöregedettségével, hanem a barnító krémmel érdemelte ki, hogy szerepeljen összeállításunkban, ugyanis az első képen szembetűnő foltos arca, nem a nap eredménye.

Világhírű topmodell létére érthetetlen, hogyan léphetett így nyilvánosság elé Tyra Banks még tavaly májusban. Akkor a The Mirror szerint az egyik legrosszabb alkotás volt Tyra „vámpírsminkje” és szakemberek sem értették a sminkes célját a pink rúzzsal, az érdekes fekete füstös szemekkel és az arca aljára felkent néhány árnyalattal világosabb alapozóval, ami úgy tűnik már nem jutott a homlokára.

Catherine Zeta-Jones napbarnította – vagy inkább agyon barnítózott – bőrével nem is lenne különösebben baj, ha álla is ugyanolyan árnyalatban pompázna és a sminkes jobban lekezelte volna néhány éktelenkedő pattanását. Emellett azonban szemfestéke olyan, mintha már teljesen lejött volna és szempillái is össze vannak ragadva, így egyáltalán nem szakember munkájának tűnik a végeredmény, sokkal inkább, mintha lánya játszott volna sminkelőset arcán.

Tyrával egyetemben Claudia Schiffer döntése sem éppen ésszerű, hiszen egy szupermodell nem éppen szokott így festeni hivatalos eseményeken. Amúgy is világos bőrét még halványabb tónusú alapozóval fakították ki, a helyzeten pedig még szőke haja is ront, hiszen még sápadtabbá teszi Claudiát, ráadásul a fekete füstös szemek teljes ellentétben állnak a fent soroltakkal, így összességében még visszataszítóbb hatást kelt.

Kellie Pickler sminkjével tulajdonképpen nem is lenne semmi probléma, ha utolsó simításként nem került volna arcára az a bizonyos púder, ami a vakuk hatására fehéren virított orrán és homlokának azon részén, ahol haja van oldalra fésülve. Azonban azt el kell ismerni, hogy a vörös rúzs helyett sokkal jobban áll az énekesnőnek a természetes száj.

Cikksorozatunk előző részei:

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek