Rebecca Black a kiközösítésről nyilatkozott
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Rebecca Black a minap egy rádióban nyilatkozott a egy fontos problémáról, a kiközösítésről.
Sajnos az iskolákban történő erőszak és az értelmetlen kiközösítések mindig visszatérő témák, így nem is csoda, hogy sokszor a sztárok is próbálnak hangot adni az ezzel kapcsolatos véleményüknek. Sokan dalokkal és videoklipekkel szólalnak fel a megkülönböztetések ellen, de vannak, akik nyilatkozataikkal fejtik ki gondolatalaikat.
Így tett nemrégiben Rebecca Black is, aki szerint szintén fontos, hogy megoldást találjunk erre a problémára: "Egyszer majd könnyebb lesz, mert mindig van kiút. Lehet, hogy még nem látod, de ott van. Mindig el kell mondanod valakinek, ha valami fáj. Ne egyedül vívd meg a csatát!” – adta a tanácsot az énekesnő egy rádiónak adott interjújában.
Rebeccának egyébként szintén szembe kellett néznie ezzel a problémával az iskolában, éppen ez volt az egyik oka annak, hogy a többnyire ötös jegyekkel büszkélkedő szépség inkább magántanuló lett, de persze döntésében közrejátszott az is, hogy karrierjére koncentrálhasson.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Kékben ragyogott a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.