Mila Kunis kész búcsút mondani Hollywoodnak
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznő nem szeretne sok időt pazarolni a filmekre, inkább alapítana családot.
29 évesen Mila Kunis készen áll arra, hogy fátylat hintsen Hollywoodra. Legújabb interjújában, amit James Francóval készített, elárulta, nem szeretne sokáig a színészszakma felé kacsingatni.
„James, komolyan, te tudnál mindörökké színészkedni? Azt hiszem, ebben az iparágban a kor a nők ellen dolgozik. Életet akarsz vagy karriert? Van, hogy megtalálod az arany középutat, de ez ritka.”
Amikor Mila az életről beszélt, a családra gondolt tulajdonképpen, s ezt később ki is fejtette: „Nem vagyok ugyanazon a helyen két hónapig sem, hogy lesz így családom? Kompromisszumokra van szükség. Ha az emberek még azután is foglalkoztatnának, ha csak egy filmet készítenék egy évben, jó lenne.”
Az egyetlen kérdés, hogy vajon párja, Ashton Kutcher készen áll-e a gyermekvállalásra. Bár számos pletyka keringett arról, hogy ugyanazzal a nővel megcsalta Milát is, akivel Demit, ennek ellenére minden a legnagyobb rendben van köztük, hiszen a hírek szerint Ashton azt szeretné, ha összeköltöznének.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Jelentkezett egy szerepre.
Beperelték az egyik dala miatt.
Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Még mindig tart a válás.
Esélyes, hogy felhagy a színészettel.
Bejelentést tett a Netflix.