Íme, Betty Ford és klinikájának története

Sokaknak csenghet ismerősen Betty Ford neve, hiszen a hölgy Gerald Ford amerikai elnök felesége volt, mindazonáltal talán többen emlékeznek úgy rá, mint a Betty Ford klinika alapítójára. Intézményében olyan neves sztárok rehabilitálását végezték eddig, mint Drew Barrymore, Lindsay Lohan vagy Robert Downey Jr.

hirdetés

Elizabeth Ann Bloomer néven látta meg a napvilágot Chicagóban 1918. április 8-án, családja harmadik gyermekeként. Betty Michiganben nőtt fel és érettségizett, majd az 1929-es tőzsdekrachot követően – alig 14 évesen – elszegődött modellnek és tánctanárnak. Majd Mary Free bentlakásos otthonában vállalt állást, mely mozgássérült és fogyatékos gyerekeknek kínált menedéket; mindeközben pedig Calla Travis táncstúdiójában tanulta a tánc csínját-bínját és 1935-ben sikeres vizsgát tett. Szomorúságára 16 éves korában megtapasztalhatta milyen az igazi gyász: édesapja a hatvanadik születésnapja előtt egy nappal szén-monoxid mérgezés következtében életét vesztette a család garázsában.

Az érettségit követően New Yorkban szerette volna folytatni tanulmányait, ám édesanyja nem engedélyezte kérését, így Betty a Bennington School Of Dance intézmény tanulója lett, valamint két nyarat töltött Vermontban is, hogy Martha Hilltől, Hanya Holmtól és Martha Grahamtől vegyen órákat. Martha Graham közreműködésének hála Betty végül mégis eljutott New Yorkba, ahol modellként dolgozott John Robert Powers cégénél. Édesanyja továbbra sem nézte jó szemmel lánya karrierjét és követelte, hogy Betty térjen haza, ám ő megtagadta ezt.

Végül kompromisszumot kötöttek édesanyjával: megígérte, hogy hazaköltözik 6 hónapra, ha az azt követő fél évet New Yorkban töltheti; ám Betty úgy elmélyült új életében, hogy nem tért vissza New Yorkba. Mindeközben édesanyja újra szerelembe esett és házasságot kötött egy családi baráttal. Betty azonban cseppet sem keseredett el: egy divatcégnél, a Herpolsheimernél kezdett dolgozni divatkoordinátorként, valamint egy kisebb tánccsapatnak tartott órákat szabadidejében.

1942-t írtunk, amikor is Betty elkötelezte magát William C. Warren mellett, akit 12 éves kora óta ismert, hiszen a férfi apja cégénél dolgozott korábban. Ohióba költöztek, ahol Betty egy áruházban vállat munkát; ez pedig azzal járt, hogy a modellkedés mellett megtanuljon üzletasszonyként is viselkedni. Hiába volt sikeres Betty karrierje, házassága azonban korántsem bizonyult boldognak, hiszen férje amellett, hogy alkoholista volt még betegeskedett is. Betty végül elhatározta, hogy elválik, ám pechjére Warren kómába esett, így az ifjú feleség még két éven át ápolgatta lábadozó hitvesét. 1947. szeptember 22-én azonban véget vetettek házasságuknak, így Betty számára véget ért a rémálom.

Betty azonban nem búslakodott, hiszen rövid időn belül ismét jött valaki, aki megdobogtatta sebzett szívét. Ez az úriember volt Gerald Ford, akinek – alig egy évvel válását követően – 1948. október 15-én kimondta a boldogító igent. Ford második világháborús veterán ügyvéd volt, aki ekkoriban a képviselőház tagjaként vett részt a kampányokban. Hamarosan Virginába költöztek és Gerald a legmagasabb rangú republikánussá nőtte ki magát, míg végül 1974-ben megválasztották elnöknek.

Házasságuk 58 éve alatt végig nagyon boldogok voltak, szerelmükből pedig négy gyermek született: Michael Gerald, John Gardner, Steven Meigs és Susan Elizabeth Ford.

Betty-t igen nagy népszerűség övezte First Lady-sége éveiben, hiszen kedves, megértő, szimpatikus, szókimondó és empatikus teremtés volt, mindemellett pedig aktív életet élt és házas életéről sem szégyellt beszélni, így azt is megosztotta a nagyérdeművel, hogy milyen jól megértik egymást férjével az ágyban és azon kívül is. Nyitott volt a pszichiátriai kezelések lehetőségei felé, megértően viszonyult a droghasználathoz és a házasság előtti szexualitáshoz: nem létezett számára tabu-téma. A nők jogaiért is elismerésre méltóan küzdött, fontos volt számára a közjó. A politikai életben is aktívan tevékenykedett, „Harcos First Lady”-ként is nevezték, sőt 1975-ben az év nőjének választották az ország első számú asszonyát.

Mindazonáltal Betty boldogságát egy súlyos betegség árnyalta be méghozzá alig pár héttel azt követően, hogy First Lady lett belőle: 1974. szeptember 28-án masztektómiának vetette alá magát, miután daganatot találtak a mellében. Tettével egy kezdő lökést adott egyik hozzá hasonló problémával küszködő kolléganőjének is, ugyanis Nelson Rockefeller felesége, Happy is alávetette magát a melleltávolításnak.

1977-ben új elnököt választottak, ám Betty továbbra is köztudatban maradt és megalapította a Betty Ford Centert. Összeszedte erejét és elhatározta, hogy szembeszáll démonaival és leszokik az alkoholról, valamint véget vet a fájdalomcsillapítóként használt opioidok feletti függőségének.

„Szerettem az alkoholt. Felmelegített. És szerettem a pirulákat is. Elnyomták a feszültségemet és fájdalmaimat” – nyilatkozta Betty 1987-ben, közel 10 évvel klinikájának alapítása után. A Rancho Mirage-ban, Kaliforniában álló intézmény a célból született ugyanis, hogy a kémiai függőségeket kezeljék és megszabadítsák a betegeket az elvonási tünetektől. 1987-ben Betty Chris Chase közreműködésével megírta a Betty: A boldog ébredés című művét, 2003-ban pedig a Gyógyítás és remény: Hat nő a Betty Ford Centerből megosztja erőteljes utazását a függőségtől a gyógyulásig címre hallgató dokumentációt.

Betty 2005-ben lemondott és átadta klinikájának vezetését lányának, Susannak. 2011-ben 93 éves korában hunyt el természetes úton. Hosszú, boldog és aktív életet élt, melynek során rengeteg embernek segített és próbálta jobbá tenni a nők életét.

hirdetés