Starity

30 éves lett Professor Green

2013. november 27. 17:05   |   Szerző: baisée

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ma harminc éve, hogy a brit rapper meglátta a napvilágot, és elkezdődött az igen eseménydús élete.

hirdetés
30 éves lett Professor Green

Professor Green vagy igazi nevén Stephen Paul Manderson ma harminc éve, hogy meglátta a világot Hackney-ben. A család egyetlen gyermeke volt, így azt hinnénk, hogy nagy figyelmet kapott – de sajnos tévedünk. Anyja a kicsi Stephent nagymamájánál hagyta, ugyanis a szülők válófélben voltak, így nem tudott rá figyelni. 2008-ban apja öngyilkosságot követett el, méghozzá a rapper születésnapján, és neki is kellett elmenni, hogy bebizonyítsa, az az apja holtteste.

A rappelést egyik barátjának a garázsában kezdte el, amikor is rájött, ezzel szeretne foglalkozni. Tapasztalat és képzettség nélkül benevezett egy versenybe, ahol a legelső helyet érte el, így tudta, hogy innen már csak felfele vezethet az út.

Legelső szerződését a The Beatsszel kötötte. 2009-ben a rapperre támadtak egy szórakozóhelyen, így az arcán keletkezett vágás még a mai napig is látszódik.

Legelső, önálló stúdió albuma 2010-ben jelent meg a Alive Till I'm Dead címmel, amelyen egy közös dalt is készített a híres Lily Allennel, akivel azóta is jó barátságot ápol. Természetesen a szintén rapper Example-lel is itt ismerkedett össze, és az albumon is megtalálható Monster dalt is közösen írták, ami nagy siker lett.

Második albumja 2011-ben jelent meg, At Your Inconvenience címmel. Talán ez sokkal híresebbnek mondható, mint az előző, hiszen itt már ismertebb volt, és nem a semmiről kellett elindulnia.

Legelső klipje a Read All About It dalhoz készült, aminek a szövegét múltbeli élete ihlette, sőt a klipet is egy konkrét családi veszekedéséből vette. A második legnagyobb sikerű klipje erről az albumról a Remedy, ahol azt mutatja be, ő hogyan is bulizik. Számos barátja, sőt, felesége, Millie Mackintosh is szerepet kapott benne. 2012-ben saját sörmárkát dobott a piacra, ami szintén a Remedy nevet kapta, és Nagy-Britanniában már lehet is kapni.

Még 2011 decemberében kezdett el randevúzni Millie Mackintosh exrealityszereplővel. Kapcsolatuk idén márciusban lett a legkomolyabb, amikor is a rapper megkérte a lány kezét Párizsban. Természetesen ezek után már az esküvő következett, amit szeptemberben tartottak. Sajnos idén eddig eléggé sok gond érte a rappert, mert májusban ismét kórházba került, amikor is elütötték és eltörött a lába. Ebben a hónapban még a rendőrséget is megjárta, mert ittas vezetés és gyorshajtás miatt is a sitten kellett töltenie egy napját.

Legújabb albuma, a Growing Up In Public 2014-ben fog a boltok polcaira kerülni, a tervezett novemberi időpont helyett. Az albumon olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Lana Del Rey, Example és Miles Kane.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek