Lorde: „A pop hercegnője vagyok!”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Új-Zélandról származó énekesnő a New York Timesnak adott interjújában ismét bebizonyított, hogy nincsenek önbizalomproblémái.
Lorde még csak 17 éves, de bölcsebb vele egykorú társainál – legalábbis sokan ezt állítják. Mások szimplán okoskodónak tartják, mivel nem egy nála régebben szakmában lévő zenésznek adta ki az útját az elmúlt hónapok során.
Mint nemrég írtuk, az énekesnő nemcsak másokkal, de magával szemben is kritikus, ha arról van szó. A napokban viszont egy újabb érdekes nyilatkozattal rukkolt elő, melyben elmondja: már nemcsak rajongói tartják a pop hercegnőjének, ő is annak érzi magát.
„A ‘dögös bige’ kifejezéstől kidobom a taccsot” – mondta a New York Timesnak adott interjúban, majd hozzátette, azt nem bánja, ha popistennőként emlegetik.
„A pop hercegnője vagyok a szívem mélyén. A pop arról szól, hogy megkönnyítse a módját az önkifejezésnek, az én írásmódom pedig nem igazán az egyszerűségről szól. Fura egy ellentét ez.”
Úgy tűnik, Lorde-nak nincsenek problémái az önbizalmával, talán Britney Spears is elkezdhet aggódni, hogy megfosztják milliók által megválaszott titulusától.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Hűha, így repül az idő!
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Jelentkezett egy szerepre.
Már mindkét fia elmúlt 18 éves.
Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Még mindig tart a válás.
Bejelentést tett a Netflix.
Beperelték az egyik dala miatt.