Demi Lovatóval áll össze Enrique Iglesias
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Enrique Iglesias és Demi Lovato egyesítették erőiket, és közös meglepetéssel készülnek rajongóiknak.
Demi Lovato csupán tegnap jelentette be, hogy ismét világkörüli turnéra indul, aminek eddig csupán észak-amerikai állomásai láttak napvilágot, de máris újabb meglepetés érte rajongóit.
A latin macsó, Enrique Iglesias Sex And Love turnéjával hamarosan Angliába látogat, és úgy gondolta, hogy egy kis kedvességgel készül az ott élőknek, ami kapcsán nem másra esett a választása, mint az aranytorkú 21 éves énekesnőre, Demi Lovatóra.
Iglesias a mai nap a Twitteren keresztül osztotta meg a hírt követőivel, de előtte Lovato is tett egy kis célzást a dologra: „Örömmel jelentem be, hogy a barátom, Demi Lovato, egy nagyon különleges vendég lesz a #SEXANDLOVETURNÉ brit állomásain. Az időpontok hamarosan érkeznek! Ki ne hagyjátok, mert nagyon jó móka lesz!” – csiripelte Enrique a közösségi portálon.
Valamint Lovato továbbra is Londonban tartózkodik, ahol szombaton fellép az ikonikusnak számító G-A-Y Barban. A tegnapi nap folyamán pedig a turisták közé beolvadva felfedezte London nevezetességeit, amit olyannyira élvezett, hogy a járókelőket megtréfálta egy-egy photobombbal.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Sokan számítottak rájuk.
Kékben ragyogott a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.