Jacky Bracamontes szívesen forgatna újra
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kétgyermekes családanya szívesen forgatna 2015-ben egy újabb telenovellát.
Az ex-szépségkirálynő és kétgyermekes családanya, Jacqueline Bracamontes utoljára 2009-ben forgatott, amikor is William Levy oldalán a Sortilegióban (Kettős játszma) játszhatott. Az elmúlt öt év során Jacky férjhez ment, két gyermeket világra hozott valamint műsorvezetéssel foglalkozott, a telenovellák világától azonban egy időre elszakadt.
Most viszont a színésznő egy interjúban árulta el, hogy 2015-ben szívesen állna ismét kamarák elé színésznőként. Az igazság az, hogy igen, szeretnék újra telenovellát forgatni. Persze jelenleg, nem egy főszerepre gondolok, hiszen ott van a két kislányom
– nyilatkozta a mexikói Hoy magazinnak.
Jacky míg várja a szerepajánlatot, addig sem tétlenkedik, hiszen január közepén ő lesz az egyik zsűritag a Nuestra Belleza Latina szépségversenyen. Bracamontesnek ez igazán testhez álló feladat, hiszen 2000-ben ő nyerte meg ugyanezt a versenyt, majd ő lett Miss Mexikó is szintén ebben az évben.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Kékben ragyogott a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.