Starity

Dalpremier: Marina and the Diamonds – Forget

2015. március 02. 20:08   |   Szerző: Genevieve

Marina Diamandis, ismertebb nevén Marina and the Diamonds sorra ontja a slágereket legújabb, még meg nem jelent Froot című lemezéről. A mai napon pedig a rajongók legnagyobb örömére napvilágra került az énekesnő legfrissebb dala, a Forget.

hirdetés
Dalpremier: Marina and the Diamonds – Forget
Fotó: Facebook/Marina and the Diamonds

Marina eddig négy dalt osztott meg rajongóival Froot című nagylemezéről: a Froot, az Immortal, a Happy és az I'm a Ruin már mindenki számára elérhető volt az interneten is, most pedig megérkezett az ötödik dal, a Forget is.

Az énekesnő egyébként már három dalhoz kisfilmet is forgatott, és bár az új szerzemény még csak néhány órája debütált YouTube-csatornáján, sokan már abban reménykednek, hogy hamarosan ehhez a dalhoz is láthatnak majd egy videoklipet.

A gyönyörű énekesnővel készült egy rövidebb interjú is, amelyben legutóbbi albumáról és az új lemez hangzásáról így nyilatkozott: Amint befejeztem az Electra Heart munkálatait és megjelent a Primadonna, már akkor tudtam, mit szeretnék a harmadik albumomra. Tudtam, hogy egy hangzásilag teljesen eltérő korong lesz. Nagyon hálás vagyok a tapasztalatokért és a lehetőségekért, amikhez az Electra Heart által jutottam, de soha nem fogok hasonlót csinálni.

Sokan úgy gondolják, hogy a legújabb szerzemény hangzásilag a Rootless és a Hollywood című dalok keveréke, a legtöbben pedig örülnek annak, hogy Marina visszatért a korábbi hangzásvilágához. Az énekesnő egyébként folyamatosan információkkal és képekkel látja el rajongóit hivatalos oldalain, így az album április hatodikai megjelenéséig sem kell nélkülözniük kedvencüket.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek