Violetta visszatér!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy új, egész estés filmben láthatjuk újra Violettát és barátait 2016 tavaszán.


2015 február elején ért véget a Violetta című sorozat a Disney Csatornán, de úgy tűnik, hogy a rajongóknak nem kell sokáig nélkülözniük kedvenceiket. A Disney ma egy exkluzív sajtótájékoztató keretein belül jelentette be, hogy a sorozat a mozikban fog folytatódni, előre láthatólag 2016 tavaszán.
A film a Tini – La Nuova Vita di Violetta címet kapta. A nagyvászonra készülő alkotás középpontjában Martina áll, és ezen keresztül ismerhetjük majd meg életének történetét, amelyben a Violetta című sorozat játszotta a legfontosabb szerepet. Az ígéretek szerint sok új dallal, izgalmas koreográfiákkal és érdekes karakterekkel szeretnék elkápráztatni a moziközönséget.
Nagyon izgatott vagyok, hogy megkaptam ezt a lehetőséget egy játékfilmben. Ez egy újabb nagy lépés a karrieremben, hála a Disney-nek. Egy izgalmas projekt lesz
– mondta el Martina Stoessel.

Az új filmben a hírek szerint több nemzetközi híresség is fel fog tűnni, de fontos szerepet kapott benne Jorge Blanco és Mercedes Lambre is, akiket szintén a Violetta sorozatból ismerhet a nagyközönség.
A Violetta hatalmas sikert aratott világszerte. Több mint 130 országban vetítették le az epizódokat, a szériához készült termékek pedig ma már az egész világon kaphatóak. A hivatalos YouTube-csatornára feltöltött videókat megközelítőleg 1,4 milliárd alkalommal tekintették meg, és 2,8 millió albumot értékesítettek a sorozat címével fémjelezve. Az élő turnék is minden országban teltházasak voltak, Magyarországon pedig rendkívüli módon 4 koncert alkalmával kápráztatta el a közönséget a Violetta stábja.
Hazánkban a sorozat szeptember 21-én folytatódik a Disney Csatornán, méghozzá a legújabb évad epizódjaival.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Visszaszólt a trolloknak.
Feleségül vette a barátnőjét.
Vicces mém jelent meg róluk.
Fiatalon gyakran használt ajakfeltöltést is.
A színpadon állva üzent a rajongóknak.
Zenei eseményen jelentek meg.
Kifelé igyekeznek nyugodt képet festeni a válásukról.
Nem fog énekelni a sztár.
Ismét nyilvánosan randiztak.
Nem bírták a nehéz időszakot.