Starity

Újabb rekordot döntött meg Adele

2016. január 20. 16:04   |   Szerző: Gurs

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az októberben megjelent Hello című dalhoz készült klip tegnap elérte az egymilliárdos megtekintést a Vevón.

hirdetés

Adele töretlenül dönti meg a zenevilág legnagyobb rekordjait, sikere pedig megállíthatatlan. Nemrég még Madonnát is lekörözte, sőt, három hónap alatt ő lett 2015 legsikeresebb előadója. A Hello című számhoz október végén készült klip azonban most a Vevo egymilliárdos megtekintését is átlépte tegnap, ráadásul kevesebb mint négy hónap alatt. Eddig PSY Gangnam Style-ja volt az első helyen, ami mindössze 160 nap alatt érte el a bűvös számot, Adele-nek azonban 88 nap is elegendőnek bizonyult, hogy utolérje és lekörözze.

Az énekesnő legújabb, 25 című albumából eddig tizenöt millió kelt el világszerte, valamint az iTunes-on is a toplistáján van, és úgy tűnik, hogy ez lesz az elmúlt négy év legsikeresebb lemeze. A Billboard első helyét immáron tíz hete foglalja el, amit ugyancsak kevesen mondhatnak el.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek