Starity

Cameron Diaz készen áll az anyaságra

2016. február 02. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Barátai elmondása szerint a színésznő korábban soha nem volt még ilyen boldog, férje oldalán pedig készen áll arra is, hogy családot alapítson.

hirdetés
Cameron Diaz készen áll az anyaságra

Bár Cameron Diaz korábban büszkén hangoztatta, hogy gyerek nélkül is teljes és boldog az élete, úgy tűnik, a házasság által a szemléletmódja alaposan megváltozott, és már nem ódzkodik attól, hogy családot alapítson. Barátai ugyanis arról számoltak be nemrégiben a People magazinnak, miszerint a 43 éves szőke szépség soha nem volt ilyen boldog, és szívesen lenne végre anya.

Cameron egyre boldogabb Benji mellett. Megszokta a házas életet, megállapodott, és szeretne családot alapítani. Mindent megtesz annak érdekében, hogy maximálisan kiélvezze ezt az időszakot. Feltöltődöttnek érzi magát, és szeretne mihamarabb anya lenni

– magyarázta a lapnak egy közeli barátja, majd azt is elárulta, miért tökéletes Cam és Benji kapcsolata:

Nagyon szeretik egymást Benjivel. Tökéletes szinkronban vannak, teljesen egy hullámhosszon mozognak. Benji akkor jött az életébe, amikor stabilitásra volt szüksége, és ezt általa kapta meg. Ő teljesen más, mint Cam korábbi barátai. Már máshogy gondolkodik a családi élettel kapcsolatban, és szüksége is volt erre. Benji mindenben támogatja őt, bármit is akarjon kezdeni a karrierjével.

Cameron és Benji egyébként néhány hónapnyi együttjárás után 2014 decemberében jegyezték el egymást, néhány hét múlva, január 5-én pedig oltár elé is álltak. Ugyan magánéletüket szeretnék megtartani maguknak, olykor azonban lencsevégre kapják őket, és közösségi oldalaik tanúbizonysága szerint boldog, kiegyensúlyozott házasságban élnek. 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek