Amber Heard beadta a válókeresetet Johnny Depp ellen
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, hogy A Karib-tenger kalózai-filmek sztárja ismét melléfogott. Felesége házasságuk felbontásáért folyamodott.

Amber Heard két nappal azután jelentette be válási szándékát, hogy elhunyt az anyósa, Betty Sue Palmer, így Johnny Deppnek igencsak van oka szomorkodni. A színésznő kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva adta be a válókeresetet, kapcsolatuk végetértét pedig május 22-ére datálta a hivatalos iratokban.
A színészpáros egyébként 2011-ben a Rumnaplók című film forgatásán ismerkedett meg és szeretett egymásba. Amber ekkoriban szakított barátnőjével, Tasya van Ree-vel, akivel három éve alkotott egy párt; Johnny pedig ugyanezidőtájt adta ki gyermekei anyjának, Vanessa Paradisnak az útját 14 évnyi együttélés után.
Amber és Johnny kapcsolata állítólag 2012-ben fordult komolyabbra, a színész pedig 2013 karácsonyán meg is kérte a színésznő kezét. Az esküvőre 2015 februárjában, Los Angeles-i otthonukban került sor a legközelebbi családtagok és barátok jelenlétében.
Arról egyelőre nem áll rendelkezésre infomáció, hogy pontosan mi miatt futott zátonyra a kapcsolat, ám sokan okolják a 22 évnyi korkülönbséget, mely az egykori szerelmesek között van. Amber Johnny 400 millió dolláros (kb. 109 milliárd 240 millió forint) vagyonára való tekintettel igen borsos összegű asszonytartást követel exétől, aki már fel is fogadta a Kardashian családot is védő sztárügyvédet, Laura Wassert, hogy képviselje a jelenleg is zajló perben.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Interjút adott a színész.
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Visszatért a Velünk véget írónője.
Fehérneműben pózolt.
Nagyon hamar szerelmes lett.
Kim Sae-ron elhunyt.
Az első nyilvános szereplése.