Ellen DeGeneres édesapja nehezen birkózott meg lánya másságával
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Amerika egyik legkedveltebb műsorvezetője 1997-ben, 39 évesen vállalta fel nyilvánosan, hogy a saját neméhez vonzódik, ami nagyon megviselte imádott édesapját, Elliott Everett DeGenerest.
Ellen a londoni Pride fesztivál jegyében vallott arról az időszakról, amikor szülei és a világ tudomására hozta, hogy a saját neméhez vonzódik. Az 58 éves műsorvezető 2008 óta él boldog házasságban Portia de Rossi színésznővel, ám saját bevallása szerint a kezdetek közel sem voltak egyszerűek, édesapja pedig nagyon féltette a csalódástól, amikor először vállalta fel másságát.
Édesapám egy csodálatos ember, de rengeteg félelme van, és mindig is túlféltett engem. Nem akarta, hogy sérüljek, hogy csalódjak, így mindig azt kérte, hogy legyek kedves és csendes, ne vitatkozzak és tartsam meg magamnak a véleményemet. Képzeld el, milyen kihívás elé állította az, hogy a gyereke nyíltan vállalja a homoszexualitását... A felnőtté válásod alatt nem számít, hogy milyen a környezeted, vagy hogy ismeretlen számodra a különbözőség. Az vagy, aminek születtél. Sokáig azt sem tudtam, hogy valami gáz van velem
– nyilatkozta a témával kapcsolatban Ellen, majd szót ejtett házasságáról is.
Most itt van nekem Portia. Mellette megtanultam, hogy nem kaphatok senkitől semmit, amíg nem vagyok képes én is adni önmagamból. Ez a kapcsolat teljesen új emberré tett. Mi ketten mindig mindenben támogatjuk egymást, hiszünk a másikban, és úgy gondolom, hogy ez fantasztikus.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Kékben ragyogott a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.