Közel tíz év után ismét az VMA színpadán bizonyíthat Britney Spears
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A pophercegnő már minden bizonnyal jelen lesz az augusztus 28-án megrendezésre kerülő Video Music Awardson.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Az idei kétségtelenül Britney Spears éve! Az énekesnő hamarosan piacra dobja Glory címre keresztelt kilencedik stúdiólemezét, mindeközben pedig Las Vegas-i rezidenciájában szórakoztatja a közönséget.
Az MTV egyik legrangosabb eseményén, a Video Music Awardson már rutinos fellépőnek számító énekesnő közel tíz év után ismét színpadra állhat, ahol először csendül fel élőben új korongjának beharangozó szerzeménye, a G-Eazyvel közösen készített Make Me.
Ugyan idén egyetlen kategóriában sem jelölték a 34 éves énekesnőt, ám így sincs oka aggodalomra, hiszen pályafutása során eddig 28 jelölést kapott, 5 díjat vihetett haza, és újdonságával minden valószínűség szerint jövőre már őt is jelölik majd.
Az idei gálára egyébként augusztus 28-án, a New York-i Madison Square Gardenben kerül sor este nyolc órától, melyet élőben közvetít majd az ET. A rajongók 16 kategóriában szavazhatnak kedvenceikre, az azonban már egészen biztos, hogy az életműdíjat a nemrég még hazánkban koncertező Rihanna viheti haza.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Kiderült a pici keresztneve.
Nem áll közel hozzájuk.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.