Szétesik az AC/DC: Cliff Williams is visszavonul
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 66 éves basszusgitáros személyesen jelentette be, hogy a jelenlegi turné befejeztével visszavonul.

Szomorú idők járnak az AC/DC-re, hiszen bár a zenekar már a múltban is elveszített jó néhány tagot, az utóbbi két év történései pótolhatatlan károkat hagytak maguk után. 2014 áprilisában ugyanis az alapítótag Malcolm Young gyógyíthatatlan betegsége miatt vonult vissza, ezt pedig Phil Rudd dobos letartóztatása követte, akit ezt követően bűnösnek találtak az ellene felhozott vádakban, így házi őrizetbe helyezték.
Sajnos a problémák itt még messze nem értek véget, mivel idén tavasszal azzal kellett szembesülniük a legendás ausztrál rockzenekar rajongóinak, hogy Brian Johnson frontember is leköszön a színpadról. Nem is volt más választása, hiszen máskülönben elveszítette volna a hallását. Ugyan a tagokat ideiglenesen pótolták, ám Cliff Williams basszusgitáros szerint ezek a változások már soknak bizonyultak, így ő is elérkezettnek látja az időt a továbblépésre.
Eljött az idő, hogy félreálljak. Ennyi az egész. Nemcsak azért, mert elveszítettük Malt, Philt és Briant, hanem mert minden megváltozik, ha ilyesmik történnek. Amikor Bon [Scott, a zenekar eredeti énekese – a szerk.] meghalt, akkor is ez történt
– magyarázta a zenész, majd hozzátette, hogy készen áll felhagyni a turnézással, és a későbbiekben szeretne több időt tölteni a szerettei körében.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Mike Tyson elárulta, mi történhetett vele.
Állapotos a színésznő!
Nagyon jól nézett ki.
Julia Fox nem sokat hagyott a képzeletre.
Híres színésznőt akart szerződtetni.
Több mint 10 karátos gyémántgyűrűt húztak az ujjára.
Újra összejött a két híresség.
Nagyon egymásra találtak.
A támadások ellenére együtt vannak.
Kiakadt egy kommenten.