Starity

Feldolgozta a Tankcsapda slágerét a Leander Kills – klippremier

2016. november 16. 18:06   |   Szerző: TarjaNightwish

Márciusban jelent meg Köteles Leander legújabb zenekarának, a Leander Rising utódjaként ismertté vált Leander Kills bemutatkozó albuma.

hirdetés
Feldolgozta a Tankcsapda slágerét a Leander Kills – klippremier

Tavaly novemberben számoltunk be arról, hogy Leander Kills néven tér vissza a köztudatba a Leander Rising egykori frontembere, Köteles Leander. Első bemutatkozó dala a Szerelmetlen dal volt, amely egy kisfilm képében került fel az énekes hivatalos YouTube-csatornájára. Az első dal megjelenését követően rövid időn belül fültanúi lehettünk a második tételnek is, a Te leszel a páromnak, ami tavaly decemberben lett publikálva. Ez utóbbihoz egy dalszöveges kisfilm is készült.

Következő szerzeménye a Valami Folyjon elnevezést kapta, amely tulajdonképpen egy duett a pankrátorként is tevékenykedő Icarusszal. Nem sokkal később megismerkedhettünk a Ketten egyedül nevezetű nótával is, ami annyiban tér el elődjeitől, hogy ezúttal egy lassú, akusztikus  gitárral és hegedűvel komponált tételről van szó. A csapat már március óta népszerűsíti Túlélő névre keresztelt korongját, amiről augusztusban megosztották a Madár című dalukhoz készült kisfilmet – ez elmondásuk szerint az eddigi legnagyobb szabású videójuk lett.

hirdetés

A formáció a hét elején közölte rajongóival, hogy érdemes nyitva tartani szemeiket, hiszen a mai napon újabb kisfilm érkezik tőlük, ami a Tankcsapda egyik ismert slágeréhez, a Lopott könyvekhez készült.

November 22-én egyébként különleges lemezzel jelentkezik majd a Tankcsapda Dolgozzátok fel! címmel. A dupla album egyik korongján a debreceni trió értelmezi újra az általuk nagyra tartott magyar bandák nótáit, míg a másik CD-n az ő dalaikat formálják át saját képükre a különböző stílusokban tevékenykedő hazai előadók. Ezen kapott helyet a Leander-féle feldolgozás is, ami alig néhány perce debütált a YouTube-on.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek