Klippremier: Jennifer Lopez feat. Gente de Zona – Ni Tú Ni Yo
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az elmúlt egy évben nagy volt a csend a színész-énekesnő zenei karrierje körül, ám szó sincs arról, hogy J.Lo a babérjain pihent volna.
Jennifer Lopez az utóbbi hónapokban elsősorban a főszereplésével készülő bűnügyi drámasorozaton, a Shades of Blue-n dolgozott, de tévednek, akik azt hiszik, hogy emiatt most egy időre félretette énekesnői karrierjét. A 47 éves barna hajú szépség nemrég megjelentette Gente de Zonával közösen rögzített szerzeményét, a Ni Tú Ni Yo-t és az ahhoz forgatott kisfilmet, ami az 1970-es évek Dél-Floridáját idézi a néző emlékezetébe.
A videóban Jen exférje, Marc Anthony is feltűnik, aki bemutatja őt Khotan Fernandez fényképésznek, majd mikor belevágnak a közös munkába, egymásba szeretnek – ez egyébként jellemző is J.Lóra, hiszen több ízben is randizott már olyan kollégákkal, akikkel valamilyen projekten együtt dolgozott.
A videoklipet a Florida állambeli Isla Moradában forgatták annak az Emil Navaának a vezénylésével, aki korábban olyan sztároknak rendezett kisfilmet, mint Jessie J, Calvin Harris, Ellie Goulding, Camila Cabello, Dua Lipa, Ed Sheeran, Zara Larsson vagy épp Ne-Yo.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Kékben ragyogott a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.