A Fifth Harmony gúnyt űzött Camila Cabellóból az MTV VMA-n
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Fifth Harmony amellett, hogy díjat nyert a tegnap esti díjkiosztón, fel is lépett ott.

Camila Cabello decemberben lépett ki a Fifth Harmonyból, döntése pedig érezhetően érzékenyen érintette a csapat tagjait, akik mostanra megbékéltek a történtekkel – legalábbis eddig ezt hittük. A formáció ugyanis a rendezvényen Gucci Mane-nel színpadra állva adta elő az Angel és a Down című dalokat, ám sokan meglepődtek, amikor négyük helyett öten álltak színpadra – egyikük azonban már az első másodpercekben leesett, így szimbolizálva Camila kiesését.
A lányok egyébként már csak azért is megtartották a Fifth Harmony nevet, aminek hátterében az áll, hogy mivel a rajongók nevezték el őket, nem szerettek volna lemondani róla, így most már őket tekintik ötödik tagnak. Mindazonáltal a négyfősre csökkent banda Camila nélkül is remekül helyt áll – legújabb, saját magukról elnevezett albumuk pénteken jelent meg.
Visszatérve a VMA-re, Lauren Jauregui, Dinah Jane, Ally Brooke és Normani Kordei azon túl, hogy felléptek a rendezvényen, díjat is nyírtek: a Gucci Mane-nel közös Down miatt nekik ítélték a legjobb popdalnak járó szobrocskát.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Még több kínos dolog derült ki.