Újabb kisfilmet jelentetett meg az Exit Eden
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Augusztus elején jelent meg az Amanda Somerville által alapított csapat bemutatkozó albuma, most pedig újabb videoklippel örvendeztették meg a rajongókat.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Amanda Somerville és három kolléganője kicsit sem vesztegeti idejét, hiszen augusztus elején került az üzletek polcaira debütáló lemezük, ami a Rhapsodies In Black elnevezést kapta. A korong különlegessége pedig mindösszesen annyi, hogy a hölgyek popslágereket adnak elő metálköntösbe bújtatva. A lemezről eddig négy dal jelent meg kisfilm formájában: az Unfaithful, az Impossible, valamint az Incomplete, és Paparazzi.
A négy hölgy a minap jelentette be, hogy mai nap folyamán egy újabb videoklip érkezése várható, azt viszont ismételten nem árulták el, hogy a dallistán helyet kapó tételek közül, mely nótához forogtak a kamerák. A válaszra azonban nem kellett sokat várni, ugyanis a négy metáldíva néhány órája, hivatalos Facebook-oldalukon már meg is osztották az újdonságot, mely ezúttal Bonnie Tyler slágeréhez, a Total Eclipse Of The Hearthoz készült.
Íme!
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Kiderült a pici keresztneve.
Nem áll közel hozzájuk.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.