Starity

Bemutatta új lemeze borítóját a Leander Kills

2017. szeptember 04. 14:02   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hamarosan megjelenik a zenekar második nagylemeze, melynek címe és borítója egyaránt publikus.

hirdetés

Többször is hírt adtunk már arról, hogy a Leander Rising utódjaként elhíresült formáció első lemeze, a Túlélő megjelenése óta országszerte számtalan sikert arat. Június 10-én a megjelenítették első angol nyelvű középlemezüket is, ami a Stabbing Westward elnevezést kapta, nem sokkal később pedig egy új dalt is nyilvánosságra hoztak, a Vigyetek Kórházba című szám képében, mely nóta egy kisfilm keretein belül került fel a YouTube-ra.

Néhány napja, a Facebookon közölték a tűkön ülő rajongókkal, miszerint szeptember 22-én kerül a boltok polcaira másidk nagylemezük, ami az Élet a halál előtt elnevezést kapta. Az újdonság beharangozója egyébként az Élet címre keresztelt szerzemény volt, melynek angol változatával, a Live Before You Die-jal is megismerkedhettünk – magyar megfelelőjéhez hasonlóan, egy videoklip keretein belül. A srácok elárulták, hogy külföldön is szeretnének szerencsét próbálni, így a korongnak lesz egy angol nyelvű változata is.

A csapat néhány órája újfennt kedveskedett rajongónak, ugyanis bemutatták az újdonság borítóját, továbbá egy kis feladvánnyal is készültek a türelmetlen fanatikusoknak, ami mindösszesen annyit takar, hogy ki kell tölteni egy kérdőívet, elküldeni, viszonzásul pedig szeptember 8-án az együttes e-mailben el fog küldeni neked egy vadonatúj dalt! Amennyiben te is a szerencsések között szeretnél lenni, akkor itt tudok kitölteni a szükséges adatokat. Sok sikert!

A kiadvány borítója

 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek