Kislemezéről mesélt Tarja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Nightwish alapítótagja nemrégiben rántotta le a leplet hamarosan érkező nagylemezéről.

Hosszas izgalmak után, a finn énekesnő a közelmúltban árulta el, hogy a tavaly megjelent korongjai után november 17-én kerül majd hivatalosan is a boltok polcaira legújabb, sötét érzelmektől fűtött karácsonyi albuma, ami a From Spirits and Ghosts (Score for a Dark Christmas) elnevezést kapta. A lemezről egyébként már teljes egészében lehullott a lepel, sőt mitöbb, hetekkel korábban egy oldal kiszivárogtatta azt.
Tarja ettől függetlenül boldogan oszt meg újdonságot rajongóival, legutóbb elárulta, hogy október 6-án azaz a mai napon jelenik meg első kislemeze, a választás pedig a kiadvány nyitódalára, az O Come, O Come, Emmanuel-re esett. A finn szépség most hivatalos Facebook-oldalán árulta el, hogy miért is választotta ezt a dalt:
Mindaddig nem ismertem a dalt, amíg nem hallottam Enya verzióját. Azonnal szerelmes lettem nótába. Úgy érzem, hogy a dalnak gyönyörű melódiája van, és remélem, tetszenek majd nektek azok az érzelmek, amiket megpróbáltam megragadni és . Ez a dal az egyik kedvencem az új albumról. A felvétel közben teljes nyugalom töltött el. Ez az oka annak, hogy úgy döntöttem, ez lesz az első kislemezem, ami más szempontból mutatja meg a karácsonyt. Alig várom a karácsonyi koncerteket, hogy élőben is előadhassam a dalokat.
– magyarázta Tarja.


Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Interjút adott a színész.
Kifütyülték a Super Bowlon
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Fura dolgot vettek észre.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!
Visszatért a Velünk véget írónője.
Fehérneműben pózolt.