Klippremier: Tarja – Undertaker
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Júliusban érkezik a finn metálénekesnő vadonatúj DVD-je, amelyről egy második kislemezes dal látott napvilágot.

Július 27-én kerül majd a lemezboltok polcaira a Nightwish alapítójaként is ismert metálénekesnő vadonatúj DVD-je, az Act II. A finn vokalista újdonságát már hónapok óta hatalmas izgalom övezi, ennek fokozásának érdekében pedig a dalos pacsirta folyamatosan újabb információkat tesz közzé újdonságával kapcsolatban.
Nemrégiben két előzetes is napvilágot látott, mindezeken túl, fény derült az első kislemezre is, ami a Love To Hate című szám lett, és amelyhez egy élőfelvételes kisfilm is dukált. Tarja a napokban bejelentette meghirdetett pályázatának győzeteseit is, így kiderült ki az a három szerencsés, aki a legkülönlegesebb fotót készítette az énekesnőről a fellépésein.

Ha mindez nem volna elég, a mai napon az earMUSIC lemezkiadó gondozásában megjelent a második kislemez is, a választás pedig az Undertaker címre keresztelt tételre esett, mely nóta – elődjéhez hasonlóan – szintén egy élőfelvételes video keretein belül került publikálásra a legnagyobb videomegosztón.
Íme:

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Interjút adott a színész.
Kifütyülték a Super Bowlon
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Fura dolgot vettek észre.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!
Visszatért a Velünk véget írónője.
Fehérneműben pózolt.