Amiről lemaradhattál: ez történt a metálvilágban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kíváncsi vagy, hogy melyik előadó jelentkezett újdonsággal az elmúlt időben, vagy esetleg azt szeretnéd tudni, hogy mikor jelenik meg kedvenced újdonsága? Cikkünkből most mindent megtudhatsz, ugyanis ismét összegyűjtöttük az elmúlt időben történteket.

Új kisfilmmel jelentkezett a Leaves' Eyes
Januárban került a lemezboltok polcaira a Leaves' Eyes vadonatúj korongja, a Sign Of The Dragonhead. Az újdonság az első album volt Elina Siirala énekesnővel a fedélzeten, aki 2016-ban váltotta az alapító Liv Kristine-t. Az új felállású zenekar jelenleg is e lemezt népszerűsíti világszerte, néhány órája pedig megjelentettek egy vadonatúj videoklipet, ami ezúttal a Riders On The Wind című számhoz készült.
Íme:
Különleges albumot dob piacra az Ossian
A metálzene ősveteránjai idén tripla jubileumot ünnepelnek, melynek jelképéül egy különleges lemezt is piacra dobnak. Az Ossian tribute - Egyek vagyunk elnevezésű korong érdekessége pedig mindössze az, hogy a legnépszerűbb Ossian-slágerek kerültek rajta elhelyezésre, melyeket ezúttal kollégáik saját köntösbe bújtatva adnak elő.
Íme a dalok és az előadók:
1. A rock katonái - Road
2. Ahol a szürkeség véget ér - Mobilmánia
3. Rocker vagyok - Moby Dick
4. A magam útját járom - Dorothy
5. Ítéletnap - Crystal Viper
6. Éjféli lány - AWS
7. Szenvedély - Omen
8. Ahányszor látlak - Leander Kills
9. Sörivók - Alcohol
10. Magányos angyal - Magányos Angyalok: Kalapács József, Rudán Joe, Bodor Máté, Matláry Miklós, Friskó Péter, Kovács Zoltán, Nagy Dávid
11. Soha nem lehet - Sunset
12. Ha Te ott leszel velem - Dalriada
13. Hiszek abban - Romantikus Erőszak
14. Társ a bajban - Tales of Evening
15. Trianon - Hungarica
16. Vad bolygó - Archaic
17. Acélszív - Lord
18. Ítéletnap - Tankcsapda
bónusz:
60. Hé, Te! (újrafelvett verzió az Utolsó Lázadó nevezetű középlemezről, ami a Hammer Records elsőként megjelent stúdiófelvétele, 1998-ból.)

Ville Valo visszatér
2017-ben értesülhettünk arról, miszerint a HIM több, mint húsz év zenélés után a feloszlás mellett döntött. A csapat frontembere természetesen nem kívánt felhagyni a zenével, sőt bejelentette, hogy karrierjét szólóban folytatja. Néhány órája kiderült, hogy a népszerű finn énekes új zenekart hívott életre, ami a Ville Valo & Agents elnevezést kapta.
Jó hír, hogy hamarosan fültanúi lehetünk a vokalista újdonsült projektjének, ugyanis szeptember 21-én a boltokba került első kislemezük. Mindezeken felül, az is kiderült, hogy első nagylemezük is gőzerőkkel készül, ami várhatóan 2019-ben hódítja meg a világot.
Újra kiadja első középlemezeit a Within Temptation
Köztudott, hogy a holland zenekar idén készül a nagy visszatérésre, amit egy vadonatúj albummal kívánnak megkoronázni. A Sharon den Adel vezette formáció egyébként az ősz beköszöntével turnéra is indul majd, melynek keretein belül Magyarországra is ellátogatnak. A közelmúltban egyébként kiszivárgott egy készülő szerzeményük, amit az In Flames zenekar frontemberével közösen rögzítettek.
A hollandok egyelőre még mindig nem kommentálták a történteket, bár az eredeti feltöltő egy idő után letörölte a videot, sajnos az mégis futótűzként terjedt tovább, így más felhasználók ismét feltöltötték YouTube-csatornáikra. A szimfonikus-metál nagyágyúi azonban nemrégiben meglepivel szolgáltak rajongóiknak, ugyanis elárulták, hogy húsz év eltelével újra kiadják első két középlemezüket.
Az Enter, valamint a The Dance névre keresztelt kiadványok egyébként először lesznek bakelit formátumban beszerezhetőek. Az régi-új korongok egyébként október 12-től válnak elérhetővé, ám hamarosan igényt lehet rájuk tartani a WT weboldalán is.

Kiderült, hogy melyik dalhoz forgat kisfilmet a Powerwolf
A már-már legendássá vált német metálzenekar július 20-án jelentkezett új albummal, ami a The Sacrament Of Sin elnevezést kapta. A csapat az eddigi legsikeresebb korongját tudhatja magáénak, hiszen az újdonság nemcsak a rajongókat, hanem a kritikusokat is egyaránt megnyerte. Az utóbbi időben érdekes, fesztiválokon forgatott werkifilmekkel kedveskedett rajongóiknak a Dorn Attila vezette formáció, ám hetek óta köztudott, hogy készülőben van egy vadonatúj videoklip is.
A lemezről eddig két dal (Demons Are A Girl's Best Friends, Fire & Forgive) került megfilmesítésre, néhány hete azonban a srácok néhány fotó megosztásával adtak fel egy feladványt a fanatikusoknak, akiknek nem más dolguk volt, mint a látottak alapján kitalálni, hogy ezúttal vajon melyik tételhez is forognak a kamerák.
A német farkasok a minap lerántották a leplet a készülő videoról, ugyanis egy néhány másodperces ízelítő keretein belül kiderült, hogy a rajongók által is megszavazott Killers With The Cross című szerzemény kapott egy különleges, természetfeletti képi világot.
Kiderült, mikor és kikkel indul turnéra a Raskasta Joulua
Idén is metálban gazdag karácsonya lesz Finnországnak és környékének, ugyanis a híres ünnepi metálcsapat idén is meglepi a hazai közönséget. A népszerű metélénekeseket felvonultató koncertkörút idén már november 6-án kezdetét veszi, olyan előadókkal a fedélzeten, mint a Nightwish hangja és arcaként is ismert Tarja Turunen, a Sonata Arctica frontembere, Tony Kakko, Marco Hietala, JP Leppäluoto, Antti Railio, Kimmo Blom, Elize Ryd, Dee Snider, Ville Tuomi, és még sokan mások.

A Leander Kills is újdonsággal készül
Tavaly debütált a formáció második nagylemeze, az Élet, a halál előtt. A csapat egy igen sikeres lemezt adott a rajongók kezébe, hiszen olyan nóták kerültek fel a számlistára, mint az Élet, a Nem Szól Harang, vagy a Vigyetek Kórházba. A Köteles Leander vezette alakulat a napokban jelentette be, hogy hamarosan egy vadonatúj szerzeményt fognak bemutatni a célközönségnek, ami egy kisfilm keretein belül kerül majd publikálásra. A rajongók legnagyobb örömére, a napokban Bodor Máté is tiszteletét tette a csapat köreiben, így vélhetően ő is szerepet vállalt a készülő újdonságban.
Új dalt osztott meg az Arion
Október 19-én jelenik meg a finnek második albuma, a Life Is Not Beautiful. Az új felállású csapat 2016-ban már mgosztott egy új dalt a közönséggel, az At The Break Of Dawn című szám képében, ami valójában egy duett az Amaranthe énekesnőjével, Elize Ryddel. A közelmúltban azonban megosztottak a rajongókkal egy vadonatúj nótát, a választás pedig az Unforgivable című számra esett, amihez végül kamerák is forogtak.
Íme:
Zajlik az élet az AWS háza táján
Köztudott, hogy az AWS-re sokan az Eurovízió kapcsán lettek kíváncsiak, ám a Siklósi Örs vezette srácok már évekkel ezelőtt megalapozták jövőjüket, hiszen sorra gyártották a jobbnál-jobb lemezeket. Legutóbbi korongjuk egyébként 2016-ban került a boltok polcaira, a közelmúltban pedig kiderült, hogy még idén a megérkezik annak utódja.
Az újdonságról eddig két dalt ismerhettünk meg; először a tavaly megjelent, sokat mondó Viszlát Nyár című számra derült fény, majd nemrégiben megosztottáka Hol voltál? nevezetű tételt is, ami - előbbihez hasonlóan - egy videoklip keretein belül került fel a zenekar hivatalos YouTube-csatornájára. A fiúk újdonsült nagylemeze egyébként már a keverési fázisban van, emellett azonban egyáltalán nincs idejük unatkozni, hiszen hamarosan sor kerül egy különleges fellépésre, amire jelenleg is lázasan készülnek.
Elmondásuk szerint a szeptember 27-én megrendezésre kerülő koncert fergeteges lesz, hiszen dalaik egy teljesen más stílusban fognak elhangzani, s ezáltal egy teljesen új hangzás bontakozik ki általuk.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Interjút adott a színész.
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Kim Sae-ron elhunyt.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Az első nyilvános szereplése.
Az SNL műsorában jelent meg.
Nagyon hamar szerelmes lett.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Visszatért a Velünk véget írónője.