Starity

Íme Namie Amuro utolsó levele rajongóihoz

2018. szeptember 17. 13:01   |   Szerző: silenc

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeptember 16-án hivatalosan is visszavonult Namie Amuro, s ez alkalomból pár soros üzenetet írt rajongóinak, melyben háláját fejezte ki feléjük.

hirdetés

A japán ikon tavaly szeptemberben, a 40. születésnapján jelentette be, hogy egy év múlva visszavonul, miután 25 évét a zenének és rajongóinak szentelte. Utolsó egy évéből a lehető legtöbbet hozta ki: turné, album, magazin és reklám szereplések, interjúk, valamint utolsó fellépésére is sort kerített. Sőt, két eladásával rekordot állított fel -  így elmondható, hogy méltóképp fejezte be karrierjét.

Hivatalosan szeptember 16-án - ami mellesleg debütálásának 26. évfordulója - vonult vissza a szórakoztatóiparból, s ez alkalomból pár mondatot intézett szeretett rajongóihoz.

Az összes rajongóknak, Namie vagyok. Ma (szeptember 16.) visszavonultam. Múlt évben jelentettem be visszavonulásomat, ma végül elérkezett a nap. Én is [aki meghozta ezt a döntést] láttam és átéltem a ti érzéseiteket. De mindig mosolyogtam, és nagyon hálás vagyok nektek az elmúlt évek támogatásotokért. Örökké hálás leszek. Nagyon szépen köszönöm. Habár eltelt 25 év, én mindig örülni fogok, hogyha a zenémet közel tartjátok a szívetekhez. Mindannyiótoknak, kik támogattatok, köszönöm ezt a 25 évet.

– vallotta be röviden búcsúüzenetében.

Nem sokkal később bejelentették, hogy Namie Amuro összes hivatalos oldala szeptember 30-ai dátummal megszűnik.

Sok sikert kívánuk a popdíva jövőbeli életéhez és terveihez!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek