Starity

Hiába hívta randira Dylan Sprouse, Palvin Barbi fél évig ellenállt a színész csábításának

2019. február 12. 19:07   |   Szerző: LexiCobain

A színész és a modell a W magazinnak adtak interjút, melyből több titokra is fény derül kapcsolatukat illetően.

hirdetés

Fotó: W Magazine / Alex Lockett

Palvin Barbi immár hosszú hónapok óta Dylan Sprouse-zal alkot egy párt, kapcsolatuk pedig olyan komoly, hogy a közelmúltban össze is bútoroztak. Ezúttal a W magazinnak álltak modellt, a címlaphoz pedig egy interjú is készült, melyből kiderül, miképp is ismerkedtek meg egymással, illetve azt is megtudhatjuk, hogyan lehetséges az, hogy a barna hajú szépség még nem találkozott kedvese ikertestvérével, Cole Sprouse-zal.

Bekövetett engem az Instagramon, szóval úgy gondoltam, küldök neki valamit. Ráírtam privát üzenetben, hogy Helló, nem is tudtam, hogy már egy ideje New Yorkban vagy, de ha van hozzá kedved, lóghatnánk együtt. Itt a számom.. Ezt követően fél évig nem is válaszolt az üzenetemre

– nyilatkozta a lapnak Dylan, aki saját bevallása szerint a fenti üzenet elküldése után a következő hat hónapot Kínában töltötte, és épp Barbira gondolt, amikor a modell először üzent vissza neki.

Kivártam a megfelelő időt. Tudtam, hogy fejben nem voltam a toppon akkoriban, és talán mélyen legbelül megéreztem, hogy ebből a dologból több is lehet

– magyarázta hosszú hallgatásának miértjét Barbi. És hogy miért nem találkozott még Cole-lal? Íme, a Dylan által adott válasz:

Hamarosan találkozni fognak. Cole jelenleg Vancouverben forgat. Nagyon elfoglalt.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek