Andrew Scott kiakadt egy tiszteletlen nézőre - az előadást sem folytatta
Andrew Scott a Hamlet című előadás nagy monológját mondta éppen, amikor a színházi nézőtéren a közönség egyik tagja előkapta a laptopját, hogy e-mailt írjon. A színész abbahagyta az előadást az eset miatt.
Andrew Scott elárulta, hogy leállította Shakespeare drámájának, a Hamletnek a híres monológját, amikor egy férfi laptopot vett elő a színházban, hogy e-maileket küldjön. A színész a Happy Sad Confused filmes podcastnak nyilatkozva azt mondta, hogy nem volt hajlandó folytatni, amíg a férfi el nem tette az eszközt.
Amikor a Hamletet játszottam, egy fickó elővette a laptopját - nem a telefonját, hanem a laptopját -, miközben a 'Lenni vagy nem lenni' közepén voltam
- mesélte Scott.
Szünetet tartottam, és [a színpadi csapat] azt mondta, hogy »Folytassam«, én meg azt mondtam, hogy »Kizárt dolog«. Hosszú időre megálltam.
Végül egy nő lépett a laptophasználó mellé, majd figyelmeztette a helyzetre, és férfi pedig elrakta az eszközt.
Egyáltalán nem zavartatta magát
- tette hozzá Scott, aki azért volt a podcast vendége, hogy a jelenlegi filmjét, az All of Us Strangers-t népszerűsítse.
A The Guardian Scott esete után végigvesz számos más hasonló helyzetet, ahol a színészeket zavaró módon viselkedett a közönség a brit színházakban. A The Bodyguard című musical manchesteri előadása alatt egy néző hangosan énekelt. A Királyi Operaházban durva megjegyzéseket kiabált valaki egy 12 éves színésznek. Más előadásokon a közönség tagjai zavaróan beszélgettek, mozogtak a nézőtéren. A felmérések szerint egyre gyakoribbak a támadások, a vandalizmus és a rasszista beszéd.
via The Guardian
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Kékben ragyogott a sztár.
Sokan számítottak rájuk.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.