Ben Affleck "észhez tért" két év után, ismerősei szerint kizárt, hogy működjön a házassága
A színészről egyre többen állítják, hogy nagy bajok vannak a házasságával.
Ben Affleck már teljesen máshogy gondolkodik, mint amikor két évvel ezelőtt feleségül vette Jennifer Lopezt egy óriási, extravagáns ceremónia során.
A Page Six forrása szerint a híresség "észhez tért a lázálomból" és pontosan tudja, hogy a válás felé tartanak.
Ha el lehetne válni "pillanatnyi elmebajra" hivatkozva, akkor Ben megtenné. Úgy érzi, az elmúlt két év egy lázálom volt, de most észhez tért, és rájött, kizárt, hogy ez működjön.
- mondta az illető.
J.Lo és Ben házasságáról az utóbbi pár hétben egyre több olyan hír érkezik, hogy nem sikerült megoldani a gondjaikat, és továbbra is nagyon különbözően kezelik a hírnevet. Aztán Jennifer a férje nélkül érkezett a Met-gálára, amelynek az egyik házigazdája volt, majd az aggasztó pletykákat ellensúlyozandó azóta többször is együtt mutatkoztak (például Ben egyik gyerekének iskolai eseményén), de egyáltalán nem tűntek vidámnak.
Úgy tűnik, Affleckék próbálják menteni a menthetőt - az is kiderült egy paparazzifotó alapján, hogy J.Lo "Jennifer Affleck" néven található meg Affleck telefonján, amelyet a színész gyanúsan egyértelműen a fotósok felé fordított.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Kiderült a pici keresztneve.
Nem áll közel hozzájuk.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.