Ben Affleck nem kísérte el Jennifer Lopezt a Met-gálára - ez is a gondjaikra utal?
A két híresség még sosem mutatkozott együtt a Met-gála vörös szőnyegnén.


Míg a celebvilág apraja-nagyja felvonult hétfőn a Met-gálán, Ben Affleck hiányzott a résztvevők közül, pedig felesége, Jennifer Lopez nem csak vendég, hanem az est egyik házigazdája volt.
Habár Bennek van mire hivatkoznia, mert jelenleg dolgozik, de elég sok kérdést felvetett, hogy nem volt jelen. Még a gála riporterei is összezavarodtak, mert sokan azt gondolták, hogy végig Jennifer nyomában lesz. Ehelyett Jen szólóban érkezett.
- mesélte az egyik ismerőse.
Korábban írtunk róla, hogy úgy néz ki, egyre jobban előjönnek a két híresség házasságban az ellentétek: míg Ben Los Angelesben forgat, Jennifer egy bennfentes szerint elvárja, hogy férje szüntelenül éreztesse vele, mennyire imádja. Ben azonban ilyenkor hajlamos bezárkózni és defenzívvé válni.
Lopez egy Schiaparelli Haute Couture estélyiben jelent meg a rendezvényen, amelyet mint kiderült, több mint 800 óra volt megvarrni. A színésznő a "Garden of Time" azaz "az idő kertje" tematikára is figyelt: a ruhája különleges nyakrésze elmondása szerint lepkeszárnyakat idézett.
Ben és Jennifer habár már 2021 óta egy párt alkotnak, de sosem vonultak fel együtt a Met-gálán: 2021-ben mindketten jelen voltak ugyan, de Ben kihagyta a vörös szőnyeges fotózást és inkább bent találkozott a kedvesével.
via In Touch Weekly

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Kim Sae-ron elhunyt.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Az első nyilvános szereplése.
Az SNL műsorában jelent meg.
Nagyon hamar szerelmes lett.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Visszatért a Velünk véget írónője.
Együtt érkeztek egy eseményre.