Starity

Brandon T. Jackson

Brandon T. Jackson Brandon T. Jackson nemzetisége 2749. 185rajongó 7vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 93%
  • stílus: 90%
  • szimpátia: 92%

Brandon T. Jackson életrajza

Brandon Timothy Jackson, 1984. Március 7-én született a Michigan állambeli Detroitban. Édesanyja Beverly Yvonne és édesapja Bishop Wayne Timothy Jackson egyaránt lelkészek. Összesen heten vannak testvérek, Brandon az ötödik a sorban.

Jackson fiatalkorától kezdve sokat szerepelt. Az iskolában az osztály bohócának nevezték mókázásai miatt. Tehetségét először kisebb tehetségkutatókban mutatta meg, valamint rendszeresen szerepelt a templom ifjúsági estjein. 14 évesen rész vett stand-up előadása a Motor City Youth Festival-on felkeltette a producerek érdeklődést, s 2001-ben kisebb szerepet kapott Marc Cayce filmjében, a Nikita Blues-ban.
Gyakornokként dolgozott számos detroiti rádiónál, majd az érettségit követően Los Angelesbe költözött. Rendszeresen fellépett a Laugh Factory klubban, ahogyan korábban Wayne Brady és Chris Tucker is. Kisebb szerepek után 2006-ban a Kavaró korisokban nyújtott alakításáért díjjal is jutalmazták.


2007-ben még szintén kisebb szerepeket kapott: először a Családi karácsony c. vígjátékban, majd a Kegyenc fegyencben láthatták a nézők a mozivásznon. 2008-ban főszerepet kapott a Trópusi vihar c. akcióvígjátékban Robert Downey Jr., Ben Stiller és Jack Black oldalán. A filmben rapperként is bemutatkozott, Jackson ugyanis maga adta elő Alpa Chino „I Love Tha Pussy” c. számát. 2010-ben megkapta Grover szerepét a Percy Jackson és az olimposziak – Villámtolvaj c. filmben.

2011-ben ismét főszerepet kapott egy vígjátékban, a Gagyi Mami második részében. Ő alakította a Martin Lawrence által játszott Malcolm Turner mostohafiát, Trentet.

Idén három filmje kerül bemutatásra: az Approaching Midnight c. krimi, a Thunderstruck, melyben egy baseball-játékost alakít. 2012 novemberében kerül bemutatásra a Rontó Ralph c. animációs film, amelyben Coily-nak, a kígyónak kölcsönözi hangját.

2013-ban láthattuk Groverként a Percy Jackson: Sea of Monsters-ben, emellett 2016-ban kerül a mozikba a Get a Job c. vígjáték, amelyben a Breaking Bad-ből ismert Bryan Cranston és Anna Kendrick lesznek a partnerei.


1999: Norm - Buster
2001: The Zeta Project - Blair, Jace
           Nikita Blues - Tyrone
           Ali - Club Goer
2002:  8 Mile - Chin Tiki Club goer 
2005: Roll Bounce - Junior 
2007: Super Sweet 16: The Movie - Brian
           This Christmas - El Rey MC
           Big Stan - Deshawn
2008: Approaching Midnight - Artie
          Tropic Thunder - Alpa Chino 
          Days of Wrath - Lil 1
          The Day the Earth Stood Still - Target Tech
          Cuttin' da Mustard - Rolo
2009: Fast & Furious - Alex 
          Rogue's Gallery - Tower
2010: Tooth Fairy - Duke
          Percy Jackson & the Olympians: The Lightning Thief - Grover Underwood 
          Lottery Ticket - Benny
         Operation: Endgame - Tower
2011: Big Mommas: Like Father, Like Son - Trent Pierce/Charmaine Daisy Pierce
           Raising Hope - Justin
2012: Thunderstruck - Alan
2013: Percy Jackson: Sea of Monsters - Grover Underwood
2014: Californication - Hashtag 
          Deadbeat - Rufus "Roofie" Jones 
          Drunk History - Robert Smalls 
         Wild 'N Out - Himself 
2015: Mr. Robinson - Ben Robinson 
          BoJack Horseman - Corduroy Jackson-Jackson 
2016: Get a Job - Luke 

Kislemezek:


"Imma Do It Big" (feat. T-Pain & One Chance)

"Lyrical Miracle"; "Ain't Nobody", "Baby You Know" (Gagyi mami: Mint két tojás betétdal)

"I Love Tha Pussy" (Trópusi Vihar betétdal)

Utolsó frissítés: 2016.05.06. 15:03 iannina által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace