Starity

Casey LaBow

Casey LaBow Casey LaBow nemzetisége 5527. 51rajongó 5vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 98%
  • stílus: 95%
  • szimpátia: 93%

Casey LaBow életrajza

KORAI ÉVEK, CSALÁD:

Samantha Casey LaBow 1985. január 23-án született New York City-ben, az Amerikai Egyesült Államokban. A Nagy Almában nőtt fel, már egészen kiskora óta rajongott a színházért és a broadway világáért. Amikor kislány volt, édesapja több sikerprodukcióra is elvitte lányát, mint a Nyomorultak, a Miss Saigon vagy a Macskák. 16 éves korában édesanyjával és lánytestvérével Los Angelesbe költöztek, 18 évesen pedig felvették a neves American Academy of Dramatic Arts West-re.


SZINÉSZI PÁLYA:

Első szerepét 2005-ben kapta meg a The Unknown című filmben, mint Shea Landers. Ezután még két filmben láthattuk ugyanebben az évben, a Londonban és a Mocsokban. 2007-ben vendégszerepelt a Holdfény című sorozatban, mint Cherish. 2008-tól kezdve a New York-i helyszínelőkben játszott Ella McBridge szerepében. A sorozatban 3 epizódon át játszott. 2010-ben jelentkezett az Alkonyat: Hajnalhasadás című filmben Kate Denali szerepére, ahol összesen 5 alkalommal vett részt a meghallgatásokon, mire övé lett a szerep. A film 2011. novemberében került bemutatára, Casey pedig hatalmas sztár lett Hollywoodban ennek köszönhetően. Miss LaBow ezután mégegyszer magára öltötte Kate szerepét a film második részében, az Alkonyat: Hajnalhasadás 2. részben.

2013-ban az egykori Alkonyat sztárral, Xavier Samuellel dolgozott együtt legújabb thriller-horrorfilmjén, a Plushon, mely októberben jelent meg. 2014. decemberében debütált legutóbbi filmje, a Free The Nipple, melyben Lola Kirke oldalán játszott főszerepet. 2016-ban láthatjuk majd újra képernyőn a Banshee című sorozat negyedik évadában, mint Maggie Bunker.

írta: aloerie

FILMEK:

2005: The Unknown – Shea Landers
2005: London – Dominatrix
2005: Mocsok – Girl in BMW
2007: Backyards & Bullets
2010: Skateland – Candy Boyce
2010: Notes on Lying – Annabelle
2011: Twilight: Breaking Dawn Part I. – Kate Denali
2012: Twilight: Breaking Dawn Part II. – Kate
2013: Plush – Evie
2014: Free The Nipple – Cali


SOROZATOK:

2007: Moonlight – Cherish
2008-2009: CSI: NY – Ella McBridge
2016: Banshee – Maggie Bunker

Utolsó frissítés: 2015.06.15. 10:10 által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace