Starity

David Bisbal

David Bisbal David Bisbal nemzetisége 3904. 80rajongó 9vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 98%
  • stílus: 98%
  • szimpátia: 98%

David Bisbal életrajza

David Bisbal 1979. június 5-én látta meg a napvilágot Almeríában, Spanyolországban. Az egyik leghíresebb spanyol popénekes, aki mára a dél-amerikai országokban is rendkívüli népszerűségnek örvend. Hírnevét az Operación Triunfo (a Megasztár spanyol változata) 2001-es változatának köszönheti. Habár csupán a második helyen végzett Rosa mögött, mégis ő a leghíresebb az akkori gárdából. Eddig három albuma és huszonöt kislemeze jelent meg.

Korán otthagyta az iskolát, hiszen mindig is énekelni szeretett volna. Kisebb zenés és táncos meghallgatások után 2001-ben jelentkezett a spanyol Operación Triunfo első szériájába, ahová tizenhat társával együtt be is jutott a fináléba. A fődíj a 2002-es Eurovíziós Dalfesztiválon való indulás joga volt. Ugyan, csak a második helyen végzett Rosa López mögött, több társával együtt ott lehettek a megmérettetésen, mint háttérénekesek. Számuk címe Europe’s living a celebration volt, és a hetedik helyen végeztek.

2002-ben megjelent első albuma, Corazón Latino címmel. Miamiban vették fel, és Kike Santander volt az album zeneszerzője. Még ezen a nyáron hétszerez platinalemez minősítést ért el. Az album első kislemeze az Ave María volt, mely egy csapásra híressé tetté a latin zene kedvelői között.

2004-ben jelent meg a következő albuma, amit szintén Kike Santander produceri segítségével jelentetett meg. Hasonló sikereket ért el vele Spanyolországban, mint a bemutatkozó albumával, ám ezzel az lemezzel már Latin-Amerikában is akkora sikereket ért el, hogy ebben az időben ő lett a legtöbb albumot eladó spanyol énekes.

2005-ben kiadta első koncert dvd-jét, a Todo por Ustedes-t, ami amerikai, latin-amerikai és spanyol koncertjeinek felvételeiből készült.

Harmadik nagylemeze 2006 őszére készült el, hiszen október 3-án megjelent a Premonición. Még a megjelenés hetében ötszörös albummá vált Spanyolországban, több mint 400.000 példányt adtak el belőle.

2008 decemberében megjelent a Premonición Live DVD, ami az ugyanazon év szeptemberében, Barcelonában előadott koncertjén vettek fel. Ez a csomag tartalmazta a koncert felvételét, egy extrákkal ellátott dvd-t, a címadó albumot, illetve egy olyan albumot, amin előző számok újrahangszerelt változatai mellett feldolgozások és egy duett is helyt kapott. Ez a szám volt az I hate that I love you, amit Rihannával énekel, hol angolul, hol spanyolul.

Három évvel később, 2009. október 20-án megjelent negyedik stúdióalbuma, a Sin Mirar Atrás, melynek bemutatkozó kislemeze az Esclavo de sus besos. A stúdiómunkálatok azonban a tervezetthez képest később fejeződtek be, hiszen időközben ismeretlen tettes feltörte Bisbal e-mail rendszerét, aminek segítségével folyamatosan küldte kiadójához az időközben elkészült dalokat.

Eddig 4 millió eladott lemeznél tart, 30 platina-, és 15 aranylemeznél. A 2003-as Latin Grammy díjkiosztón együtt énekelt Jessica Simpsonnal, Közösen adták elő angol és spanyol nyelven Robbie Williams nagy sikerű számát, az Angels-t. 2005-ben Joana Zimmerrel, a híres német énekessel közösen készítik elő egy német film betétdalát, a Let’s make history-t. 2008-ban közös duettet énekelt Rihannával, címe Hate that i love you. 2009-ben a negyedik albumán szerepel egy újabb duett, amit a legjúabb angol üdvöskével, Pixie Lott-tal énekel szintén angol és spanyol nyelven, ez a Sufriras.

Magánélete:

2010. február 15-én Miamiban megszületett első gyermeke, aki az Ella Bisbal Tablada nevet kapta. A 3100 grammos csöppség Elena és David első közös gyermeke.

 

forrás: hu.wikipedia.org/wiki/David_Bisbal

2014 .... Tú y yo
2013 .... Solamente vos
2011 .... Torrente 4. - Juaqui
2004 .... Rebelde - David

Stúdióalbumok


2002: Corazón latino
2004: Bulería
2005: Todo por ustedes
2006: David Bisbal
2006: Premonición
2009: Sin mirar atrás
2011: Una noche en el Teatro Real
2013: Live at the Royal Albert Hall
2014: Tú y yo


Utolsó frissítés: 2016.08.26. 18:06 Cosmo által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace