Starity

Leiner Laura

Leiner Laura Leiner Laura nemzetisége 188. 2027rajongó 459vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 91%
  • stílus: 86%
  • szimpátia: 89%

Leiner Laura életrajza

Összefoglaló:

Leiner Laura 1985. április 22-én látta meg a napvilágot Budán. Tizennyolc éves korában írta meg az első regényét, ami 2005-ben kiadásra került Remek! címmel. Ezen kívül 2010-ig még négy könyve jelent meg az Universal Hungary gondozásában. 2010-től vált sikeressé az A Szent Johanna gimi könyvsorozata által, aminek összesen 8 része jelent meg. A sorozat után két különálló története jelent meg Bábel és Akkor szakítsunk címmel, majd 2014-ben egy új sorozat indult útjára; a Bexi-sorozat.

Élete:

Leiner Laura 1985. április 22-én született Budán. Budapestre járt iskolába, eleinte lakatos szeretett volna lenni, de amikor bekerült a középiskolába, akkor forgatókönyvírást tanult. Meglehetősen különc tini volt, már akkor szerette a fekete cuccokat és a szegecseket, amit ő teljesen természetesnek vett, mások viszont kirekesztették emiatt. Nővére, Linda, elmondása szerint a menő lányok táborát erősítette. Ennek ellenére Lindával való kapcsolata nagyon jó, ő a legnagyobb támasza az életben. Ezt az édesanyjának köszönheti, aki mindig arra nevelte lányait, hogy szeressék egymást, mert felnőtt korukban csak egymásra számíthatnak.

„A nővéremmel nagyon közel állunk egymáshoz, együtt is lakunk, ha rám néz, tudja, mire gondolok. Lehet, hogy unalmasak vagyunk, de anyu úgy nevelt minket, hogy mi vagyunk a másik legbiztosabb támasza. Nagyon erős a csapatmunka a családunkban.”

Karrier:

Kezdetek

Egészen tizennyolc éves koráig nem tudta, hogy író lesz. Az első regénye ötlete onnan jött, hogy szörnyen unatkozott nyáron, a nagy melegben pedig írni kezdett, mert elromlott a videója. Elég rövid idő alatt befejezte a történetet, rögtön utána pedig megírta a folytatást. Ezután felkereste a Universal Hungary kiadót, ők pedig kiadták 2005-ben a Remek!-et, 2008-ban pedig az Ez is remek! című könyvet. A kiadó még ezeken kívül három könyvet kiadott Leiner Laurától 2008-ban: Közhelyek, Russel&Bee, Nyomból is megárt a sok. A könyvek csak az L&L Könyvesboltban vásárolhatóak meg.

 

A Szent Johanna gimi

 

2010-ben azonban megváltozott minden, ugyanis kiadásra került a Szent Johanna gimi első része, a Kezdet. Leiner Laura a kérdésre, miszerint honnan jött az SZJG ötlete, mindig azt válaszolja, hogy egy nap sétált az egyik könyvesboltban, mert ifjúsági regényt szeretett volna venni. Habár inkább a kortárs szépirodalmat szereti, akkor mégis ifjúsági könyvet szeretett volna venni, de nem talált semmi olyat, ami itt és most játszódik. Érdekesség, hogy ez még akkor volt, amikor a Remek! című könyvét kiadta.

„Sokat jártam és járok könyvesboltba, 2005 tájékán is nézegettem a könyveket, és azt láttam, hogy az összes tiniknek szóló könyv vámpíros. Arra gondoltam, hogy biztos vannak olyanok is, akik szívesen olvasnának egy átlagos lányról, a szerelemről, és a sulijukról hazai környezetben, de mivel ilyet egy darabot sem találtam, megírtam a fióknak az első két részt. Közben a gimnázium után épp forgatókönyvírást tanultam, és amikor azt az iskolát befejeztem, meg is jelent a Szent Johanna gimi első része.”

Édesanyjának köszönhetően küldtek egy levelet a Ciceró Könyvstúdiónak, mert Laura ragaszkodott ehhez a kiadóhoz, azt mondta, ha ők nem adják ki, akkor senki. Már az elején tudta, hogy a sorozat nyolc részes lesz, ezért egy egymondatos e-mail után, amiben szerepelt a „nyolc részes könyvsorozat” kifejezés, várták a választ. Meg is kapták; a szerkesztő el akarta olvasni az első két részt, aki fantáziát látott benne, és zöld utat kapott a könyv. Laura őrült tempóval írta a többi köteteket, hogy ne maradjon le, idő közben pedig kiadták a Szent Johanna gimi első, második és harmadik részét 2010-ben. (Kezdet, Együtt, Egyedül)

A naplóregény-sorozat főszereplője Rentai Renáta, aki egy budai francia tagozatos magángimnázium, a Szent Johanna Francia Tagozatos Alapítványi Gimnázium tanulója. Megismerhetjük általa az osztálytársait és a tanárokat, végigkísérhetjük a négy évét, amiben Reni újabbnál újabb akadályokkal küzd meg.

 

Az első két kötet még nem volt akkora nagy durranás az olvasók körében, a Könyvhétre is csak három-négy ember látogatta meg Laurát. Annyit elárult nekünk az írónő, hogy legelső könyvet Fafa névre dedikálta.
A harmadik kötetnél azonban már kezdett elterjedni a Szent Johanna gimi, annyira, hogy az időközben megnyílt L&L Könyvesboltban (ami Lindáé) sor állt a dedikálás napján.
Innen pedig csak egyre több és több példány kelt el a Szent Johanna gimiből, a végére túllépte a százezret, mára pedig Magyarország legnépszerűbb könyvsorozata.
2013-ban meglepetésünkre Laura egy Kalauzzal rukkolt elő olvasóinak, ami egy képekkel illusztrált kiegészítő kötet. A könyvben sok érdekes információt megtudhatunk a sorozatról, láthatjuk a szereplőket és a gyakran ismételt kérdésekre is válaszokat kapunk.

 
A sorozat megjelent részei: Kezdet, Együtt, Egyedül, Barátok, Remény, Ketten, Útvesztő, Örökké + Kalauz.

Bábel+Akkor szakítsunk

 

Laura mélypontja akkor volt, amikor kiadta az utolsó SZJG kötetet. Szerette volna ezután újraépíteni a karrierjét, a nulláról kezdeni, mert az emberek annyira összekötötték a sorozattal, hogy egy kicsit el kellett távolodnia tőle. Időközben többnél több hasonló regények jelentek meg, mint a Szent Johanna gimi, ezért valami más témát szeretett volna találni. Több ezer olvasója izgatottan várta a napot, amikor nyár végén megjelent a Bábel című regénye.

„Mivel az SzJG után kismillió iskolával foglalkozó regény jelent meg, tudtam, hogy valami más kell. Ez lett a Bábel, ami egy fesztiválról szól, majd az Akkor szakítsunk, ami egy szilveszter éjszaka története.”

A Bábel az olvasók többségének elnyerte a tetszését, csupa pozitív visszajelzés érkezett, és a moly-os értékelése jelenleg 90%-os. A történet egy tizenéves lányról szól, aki blogot vezet kedvenc együtteséről, a Red Hot Chili Peppers-ről. Nyáron aztán lehetősége adódik elmenni a Bábel fesztiválra, ahol a banda fellép. Zsófi és barátai összeszedik cuccukat – meg egy punkot út közben – és elmennek Pápára, ahol a Bábel van. A könyv egy hetet ír le.

 

A 2014-ben megjelent Akkor szakítsunk viszont nem nyerte el a kritikusok és az olvasók tetszését, a jelenleg moly-os értékelése 76%, ami közel sem olyan jó, mint ahogy azt mindenki várta. A vélemények többsége azt kifogásolja, hogy a főszereplő lány, Lea idegesítőbb, mint az összes többi szereplő együttvéve. A könyv fele annyira vastag, mint a Bábel, és a történet csupán egyetlen napról szól, a szilveszterről. A történet szerint Lia, Szilveszter, Norbi, Eszter és Csabi együtt indulnak el Szánkó szilveszteri bulijára, ám az események bonyolódnak; karaktereink többször eltévednek, egy-két régi ismerős is megjelenik, megtudjuk, hogy Norbi és Lia miért szakított karácsony előtt és egyéb izgalmak tarkítják az amúgy sem átlagos szilveszteri napot.

„A Bábelnél vártam a visszaesést, de azt nagyon szerették. Az Akkor szakítsunknál viszont jött a pofon – de szerintem ez kellett, nem lehet minden regény csúcssiker.”

 

Bexi-sorozat

2014 októberében megjelent Leiner Laura második sorozatának első része, a Késtél, aminek már nemcsak a borítója nyerte el mindenki tetszését, hanem a történet is. A regény egy magyarországi énekesnő mindennapjait mutatja be, aki az egyik leghíresebb énekesnő Magyarországon. A menedzsere, Körte, beszervezte a Pop/Rocksztár leszek! című műsorba, hogy duettezzen az egyik versenyzővel, Nagy Márkkal, aki a döntő előtt állt. Bexi abszolút nem szeretne szerepelni a tehetségkutató műsorban, ám muszáj neki. A Késtél a felkészülést mutatja be, és hogy hogyan is lett híres Bexi a Késtél című számával. A könyv 2015-ben elnyerte az Aranykönyv díjat.

A második rész, - cím szerint Hullócsillag – szintén Bexi mindennapjait követi végig. Az olvasók legnagyobb felháborodása azonban itt is jelen volt; egyesek szerint Laura megint úgy fogja húzni az időt, mint a Szent Johanna gimiben, ezért nem kizárt, hogy a két főszereplő csak az ötödik részben fog összejönni. A történetben Bexi, Márk, Körte, Evelin és Aszádék Londonba utaznak, hogy szerepeljenek az egyik nyolcfős csapat helyett egy műsorban. Evelin pedig egy váratlan döntést hoz meg, ami kihat a többiekre is.

Az Illúzió egy szomorúbb, lehangolóbb hangvételű könyv – csakúgy, mint az Egyedül, a Szent Johanna Gimi harmadik része. A főszereplőnknek még több megmérettetéssel kell szembenéznie, ráadásul az ex-barátja teljesen bekavar az életébe. A könyv októberben jelent meg az L&L Kiadó gondozásában.

A Bexi-sorozat negyedik része - cím szerint Nélküled - még melankólikusabb, mint elődjei. A kötet ápárilisban jelent meg, a megjelenés előtt azonban Laura tartott egy dedikálást az L&L Könyvesboltban, ahol reggel tíztől este tízig folyamatosan dedikált. 

A sorozat következő része Valahol címmel jelent meg 2016-ban, a hatodik - egyben utolsó rész - Egyszer, 2017 tavaszán. 

                                        

Iskolák-versenye trilógia

2017-ben jelent meg az Iskolák versenye első része, az Ég veled. A könyv egy tinédzser lányról, Hannáról szól, aki az anyukája elvesztését nem tudja feldolgozni, a történtek után pedig teljesen elzárkózik a külvilágtól. Nyáron elküldi az igazgató egy versenyre, ahol csapatban kell játszania Bernadett-tel, Lórival és Zsombival. Ők képviselik a Szirtes Gimnáziumot a vetélkedőn, ahol megismerkedik elég sok emberrel, és persze Kornéllal, a FIÚ-val.

Mindig karácsony

2019 végén megjelent Laura új könyve, ami a Mindig karácsony címet kapta. A könyv három lány karácsonyi történetét meséli el, akik látszólag teljesen idegenek egymás számára, azonban a láthatatlan szálak mégis összekötik őket. 

Iskolák versenye II. trilógia

2020 őszén jelent meg az IOV második trilógiája három új főszereplővel. Az első része Bízz bennem címet viseli. 2021 tavaszán megjelent a második része: Higgy nekem. 2021 végén pedig a harmadik, egyben utolsó rész: Állj mellém címmel. 

Egy év telt el az Iskolák Országos Versenye óta. A Szirtes tavalyi győzelme után a gimi összes diákja beadta a jelentkezését a következő évi megmérettetésre. Kocsis igazgatón hatalmas a nyomás: melyik négy diákja lehet képes a címvédésre amellett, hogy nem roppan össze a negatív kritikák, kommentek súlya alatt, ami az interneten és a táborban éri őket? 


Kiadóváltás

Laura jelölve lett két könyvével az idei Aranykönyv díjra, méghozzá az Akkor Szakítsunk!-kal és a Késtél-lel. Nem okozott nagy meglepetést, hogy a Késtél meg is nyerte ezt a díjat, azonban Laura nem ment el átvenni a díjat; elmondása szerint nem szeretett volna összetűzésbe kerülni a GABO kiadóval. Ezt egy Ustream keretein belül árulta el nekünk, s hozzátette, hogy eljött a kiadótól, a harmadik Bexi kötete pedig az L&L kiadónál fog megjelenni, ami köztudott, hogy a nővére, Linda (és az ő) kiadója. A kiadóváltás egyik hátulütője nemcsak az, hogy új borítóval fognak megjelenni az eddigi könyvei, hanem az is, hogy egy teljesen új stílust kapott az Illúzó. Az olvasóknak eleinte nem  tetszett az új stílus. 

 A Nélküled után az eddig Ciceró/Gabo kiadó gondozásában kiadott korábbi kötetek teljesen megújult külsőt kaptak a kiadóváltás végett. Laura próbálta ugyanazt a hangulatot megtartani mindegyik kötetnél, ám a változás nagyon is szembetűnő.

2021-ben a Carta Teen kiadó gondozásában jelennek meg Laura könyvei, de a borítók nem lettek ezúttal lecserélve. 

Magánélet

 Bár, a médiától teljesen elzárkózik, az olvasóival ugyanúgy tartja a kapcsolatot a Twitteren keresztül, Instagramjára pedig minden nap tölt fel egy-egy képet. Nagyon sok időt tölt a nővérével, Lindával, havonta el szoktak menni moziba, és egyéb helyekre, ahol kikapcsolódhatnak. Szeret nezetni, filmet nézni és a családjával lenni. 2015-ben megjelent egy kétoldalas cikk, ahol a kérdésekre válaszolt.

„Úgy gondolom és abban hiszek, hogy egy írónak kizárólag a könyvei által kell ismernek lennie, minden mást magamutogatásnak és felhajtásnak tartok. „

Érdekességek:

- Leiner Laura imádja a Korn számokat, és egyéb metál, nu-metál számokat.
- A jobb keze gyakran fáj, mivel ínhüvelyszűkülete van.
- Ha visszafelé olvassuk, hogy Leiner, akkor a Szent Johanna gimi főszereplője, Reni neve is benne van.
- Kedvenc itala a Cola, koffeinfüggő.
- Inkább a zöldségeket szereti, kedvence pedig a zöldborsó.
- Nem szokott sokat aludni, csak pár órát.
- Kedvenc írói: Hunter S. Thompson, Douglas Adams, Rejtő Jenő, John Ronald Reuel Tolkien.
- Kedvenc közösségi oldala: Twitter és Instagram.
- Rendszeresen jár a Sziget Fesztiválra, ahol egyszer találkozott Jonathan Davisszel.
- Ha nem író lett volna, akkor forgatókönyvíró.
- Nem tud franciául, angolul viszont igen.
- Majdnem mindennap megoszt egy képen Instagramon.
- Félévente rendez egy SZJG találkozót.
- Félévente jelennek meg a könyvei.
 

Könyvei:

2005 Leiner Laura – Remek! (Universal Hungary Lap és Könyvkiadó) (LL Kiadó)

2008 Leiner Laura – Ez is Remek! (Universal Hungary Lap és Könyvkiadó) (LL Kiadó)

2008 Leiner Laura – Közhelyek (Universal Hungary Lap és Könyvkiadó) (LL Kiadó)

2008 Leiner Laura – Russel & Bee (Universal Hungary Lap és Könyvkiadó)

2008 Leiner Laura – Nyomból is megárt a sok! (Universal Hungary Lap és Könyvkiadó)

2010 Leiner Laura – A Szent Johanna gimi 1. – Kezdet (Ciceró Könyvstúdió)

2010 Leiner Laura – A Szent Johanna gimi 2. – Együtt (Ciceró Könyvstúdió)

2010 Leiner Laura – A Szent Johanna gimi 3. – Egyedül (Ciceró Könyvstúdió)

2011 Leiner Laura – A Szent Johanna gimi 4. – Barátok (Ciceró Könyvstúdió)

2011 Leiner Laura – A Szent Johanna gimi 5. – Remény (Ciceró Könyvstúdió)

2012 Leiner Laura – A Szent Johanna gimi 6. – Ketten (Ciceró Könyvstúdió)

2012 Leiner Laura – A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő (Ciceró Könyvstúdió)

2013 Leiner Laura – A Szent Johanna gimi 8. - Örökké (Ciceró Könyvstúdió)

2013 Leiner Laura – A Szent Johanna gimi – Kalauz (Ciceró Könyvstúdió)

2013 Leiner Laura – Bábel (Ciceró Könyvstúdió)

2014 Leiner Laura – Akkor szakítsunk (GABO Kiadó)

2014 Leiner Laura - Késtél /Bexi sorozat 1./ (GABO Kiadó)

2015 Leiner Laura - Hullócsillag /Bexi sorozat 2./ (GABO Kiadó)

2015 Leiner Laura - Illúzió /Bexi sorozat 3./ (L&L Kiadó)

2016 Leiner Laura - Nélküled /Bexi sorozat 4./ (L&L Kiadó)

2016 Leiner Laura - Valahol /Bexi sorozat 5./ (L&L Kiadó)

2017 Leiner Laura - Egyszer /Bexi sorozat 6./ (L&L Kaidó)

2017 Leiner Laura - Ég veled /Iskolák-versenye 1./ (L&L Kiadó)

2018 Leiner Laura - Maradj velem /Iskolák-versenye 2./ (L&L)

2018 Leiner Laura - Mindig karácsony (L&L)

2020 Leiner Laura - Közhelyek (új kiadás) (L&L)

2020 Leiner Laura - Bízz bennem /IOV 2./1/

2021 Leiner Laura - Higgy nekem /IOV 2./2/ (Carta Teen)

2021 Leiner Laura - Állj mellém /IOV 2./3/ (Carta Teen)

Díjak, helyezések:

 

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő
Libri Aranykönyv 2013 - 1. helyezés

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. - Örökké
Libri Aranykönyv 2014 - 1. helyezés

Leiner Laura: Késtél
Libri Aranykönyv 2015 - 1. helyezés
  

Leiner Laura: Hullócsillag
Libri Aranykönyv 2016 - 1. helyezés

Leiner Laura: Ég veled  1. helyezés


Elérhetőségek:

Leiner Laura

Facebook: https://www.facebook.com/leinerlauraofficial/
Instagram: instagram.com/leinerlauraofficial
Snapchat: leinerlaura
Twitter: @leinerlaura

 L&L Könyvesbolt

Instagram: ll_konyvesbolt
Weboldal: llkiado.hu
 

Laura könyveit meg tudod rendelni az; Alexandra, Libri, Líra, Bookline és az L&L Könyvesbolt oldaláról is.
 
  

források: Instagram, leinerlaura.hu, Weheartit, Facebook

képek forrása: instagram.com/leinerlaurafanpage

Utolsó frissítés: 2022.02.17. 19:07 Gurs által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace