Starity

Yago Muñoz

Yago Muñoz Yago Muñoz nemzetisége 16045. 5rajongó 0vélemény

Yago Muñoz életrajza

YAGO MUÑOZ Mexikóvárosban született, 1990. december 28-án. Szülei Juan Carlos Muñoz és Nayeli Osio, illetve az ismert rendező Pedro Damian és Francisco Osio zeneszerző unokaöccse, unokatestvérei Alexa és Andrea Damian színészek. 2005-ben kezdte a Televisa színészképzőjét a CEA-t.

2009-ben megkapta első szerepét a Televisától, a Verano de amor-ban Enzo Rocát alakította, 2010-ben epizódszerepet alakított a Zacatillo, un lugar en tu corazón-ban, majd 2012-ben megkapta a Miss XV: Sueña Princesa című tinisorozat egyik főbb szerepét, Nico Pérezt alakította. 2014-ben a Dos Lunas-ban tűnt fel, 2016-ban pedig megkapta első filmszerepét az amerikai musicalben a Departed Son-ban. 

EME 15

Miután megkapta a Miss XV című sorozat főszerepét tagja lett az EME 15 nevű zenekarnak, amelyet a sorozat többi szereplőjével alapítottak. Az együttes tagjai: Paulina Goto, Eleazar Gómez, Natasha Dupeyrón, Macarena Achaga, Yago Muñoz és Jack Duarte. Az első kislemezük 2012-ben jelent meg és a Wonderland címet kapta, majd nemsokkal később megjelent a második kislemezük is, ami a Solamente Tú címet viseli.

2012. június 26-án megjelent az együttes debütáló albuma, ami az EME 15 címet kapta. 2013-ban megjelent a Wonderland-Zona Preferente című live albumuk is, valamint a Diferente című kislemezük is. 2012-ben és 2013-ban is jelölték őket a Kids Choice Awards Mexico nevű díjkiosztón a legjobb zenekar kategóriában, amit meg is nyertek. 2014 januárjában a banda feloszlott.

LION

Az EME 15 feloszlása után Yago csatlakozott a LION nevű pop-rock zenekarhoz. 

TELENOVELLÁK / SOROZATOK

2016 .... Dos Lunas - Jaime Adolescente
2012 .... Miss XV: Sueña Princesa - Nicolás 'Nico' Pérez Palacios
2010 .... Zacatillo, un lugar en tu corazón - Eli
2009 .... Verano de amor - Enzo Roca 

FILMEK

2016 .... Departed Son - Chino 

Utolsó frissítés: 2016.10.08. 14:02 Shenayla által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace