Starity

Zerrin Tekindor

Zerrin Tekindor Zerrin Tekindor nemzetisége 5696. 45rajongó 3vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 100%
  • stílus: 100%
  • szimpátia: 100%

Zerrin Tekindor életrajza

ZERRIN TEKINDOR 1964. augusztus 5-én született Törökországban.

Általános és középiskolai tanulmányait is Ankarában végezte. 1985-ben diplomázott a Hacettepe Egyetemen, majd elkezdett dolgozni az Állami Színházban. Nem csak színésznőként, hanem festőként is ismert Törökországban, 1990 és 1994 között festészetet tanult a Bilkent University School of Fine Arts egyetemen, majd 1994-től több mint kilenc kiállítást rendezett saját képeiből.

2004-ben a Bir Istanbul masali sorozatban illetve a Mars kapidan baktirir című filmben kapott szerepet, 2007-ben az Ask yeniden sorozatban szerepelt. 

2008 és 2010 közt a Tiltott szerelemben Beren Saat és Kivanç Tatlitug mellett szerepelt. 2011-2013-ig a Kuzey Güney - Tűz és víz-ben volt látható, ebben a sorozatban ismét Kivanç Tatlituggal játszott, ahogy a 2014-es Szerelemben, háborúban-ban ahol a Tatlitug által alakított Kurt Seyit anyósát alakította. 

2015 és 2017 közt forgatták a Végtelen szerelem című sorozatot melyben Burak Özcivit és Neslihan Atagül szerelmét támogatta.

A 2016-os Ikimizin Yerine romantikus filmben Ülküt alakította. A 2017-es Istanbul Kirmizisi című drámában Aylin szerepét alakítta. 

MAGÁNÉLETE

Ex-férje Çetin Tekindora, akivel 1988 és 2000 közt voltak együtt, a házasságból egy fiúk született 1989. szeptember 23-án Hira Tekindor, aki rendezőként tevékenykedik. 2012-től Haluk Bilginer színész a párja.

Zerrin Instagram profilja: https://www.instagram.com/zerrintekindor/,

életrajz: Shenayla

SOROZATOK

2015-2016 .... Végtelen szerelem / Kara Sevda - Leyla
2014 .... Szerelemben, háborúban / Kurt Seyit ve Sura - Nermin Bezmen
2011-2013 .... Kuzey Güney - Tűz és víz / Kuzey Güney - Gülten Çayak
2008-2010 .... Tiltott szerelem / Ask-i Memnu - Deniz Decourton
2007 .... Ask yeniden - Perus 
2004 .... Bir Istanbul masali

FILMEK

2017 .... Istanbul Kirmizisi - Aylin
? .... Kirik Kalpler Bankasi
2016 .... Ikimizin Yerine 
2014 .... Pek Yakinda - Meral
2004 .... Mars kapidan baktirir - Sedef 

Utolsó frissítés: 2017.02.21. 18:06 Shenayla által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace