Igazán jó cikk lett. Főként azoknak kéne elolvasni, akik túlzásba viszik a rajongást. Lehet, hogy akkor belegondolnának, hogy a sok hülyeség, amit egy sztár miatt csináltak mennyire ciki lesz majd pár év múlva, amikor már érettebben gondolkodik és nem rajong érte annyira.
Én személy szerint szeretnék majd tetoválást esetleg az All Time Low Therapy című dalából, mert rengetegen mindenen átsegített, mondhatni "megmentette az életemet". Aztán mikor eljutok odáig, lehet, hogy már nem fogom akarni, de ez a jövő zenéje...
Rajongás, de hogyan?
2012. november 14. 15:13
#103
Beyla, szerintem félreértettél. Egyáltalán nincs bajom a kritikákkal, ha nem értek velük egyet, azt lerendezem magamban. De manapság egyre kevesebb ember tud érvelni. Azért nem hinném, hogy csak olyan véleményeket láttál, például ezen az oldalon, ami tényleg érveket sorakoztatott föl. Ugyanis én 10/9-et nem ilyennek látok. Amiket az elektronikus zenéről és pár előadóról írnak, na hát abból pontosan kiderül, hogy lövésük sincs a dolgokhoz. Azok érvek, meg rendes kritikák, hogy "jujj csak gombokat nyomogat, meg milyen feje van húú"?? Hát én ezt nehezen tolerálom, már ne is haragudj. Vagy írjon egy rendes kritikát, vagy fogja be. Az, hogy megtömjünk minden lehetséges dolgot hülyeséggel, nem kéne, hogy ennyi ember célja legyen. Sok dolgot ki nem állhatok én is, mint mindenki más, de akibe egy csöppnyi intelligencia szorult, az csak akkor ír egy kritikus véleményt, ha tud is a témáról valamit. Hogy csupán azért írnak véleményeket, mert nekik nem tetszik egy stílus, az nem jelenti azt, hogy az a stílus rossz, vagy az előadói tehetségtelenek. Ez szimplán az egyéni felszínes vélemény. Itt van most például a Linkin Park, valaki említette. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg munkájuk van a számaikban, de nekem nem jön be amit csinálnak, ennyi. De ezért nem fogok rámenni a tagjai profiljára és nem kezdem el írogatni, hogy úristen mi ez a szenny amit ezek csinálnak.
És hogy lesz mindenki külön egyéniség? Megszületünk és van egyéniségünk? De jó nekünk! Abból állunk össze amiket szeretünk, és akármit mondasz, én ezt vallom.
Én nem védek senkit ennyire vakon, hogy elküldjem trágár kifejezésekkel melegebb éghajlatra azt aki kritikusan látja, és nem hinném, hogy ez a beszédstílus a rajongás miatt alakul ki. Ezeket a tagokat szimplán nem nevelték normálisan. Vannak normális rajongók, sőt mondok valami még merészebbet is! Kimerem jelenteni, hogy vannak ezerszer intelligensebb és normálisabb 13 éves rajongók mint 18 évesek. Természetesen ez nem általánosságban igaz, de az engem is feldühít, hogy úgy kezelitek itt nagyon sokan a 13-14-15 éves korosztályt, mint akik tisztára hülyék, mintha nem jelenthetnénk ki semmit, mert mi honnan tudnánk ennyi idősen, hogy mi az igazság.
Figyelj, én igen, így fogadom el. És lehet, hogy ezzel kicsaptam nálad a biztosítékot, de így van.
Én lehet, hogy nagyon különleges vagyok, de képzeld, nekem megy. És bármit megadnék azért, hogy beszélhessek a kedvenc sztárjaimmal. Nem azért, hogy üvöltve autogramot követeljek, hanem azért, hogy megköszönhessem nekik amit értem tettek. Rengeteg dolgon átsegített pár ember munkássága, és igen még csak 15 éves vagyok, tyű biztosan csak hülyeségeket hordok össze, az a dolgom, nem?
Oké, én belefáradtam, elnézést, nem vitatkozom a többi dolgokkal amit leírtál, de hogy tudd, én sem értek veled egyet. A rajongásnak hatalmas ereje van, és mindenkinek mást jelent. Azért írtam azt a hosszú meg ezt a hosszú hozzászólást a cikkhez, mert nem igazán értem, mért akarják megmondani nekem hogyan rajongjak. Aki annyira elvetemült (mert igen, persze hogy van ilyen) azt úgysem hatja meg. Totál nem fogja érdekelni, ugyanúgy fogja élni az életét tovább, szóval összegezve, elég kicsi esélyt látok arra, hogy majd bárki is emiatt átgondolja a dolgokat.
(De persze, nem győzöm hangsúlyozni azt, hogy magában a cikkben biztos sok munka van, és szépen össze van szedve, egyszerűen csak totál más a véleményem, és azért van itt lehetőség a hozzászólásra, hogy elmondhassuk a véleményünket)

Idézet
Magyarázd el nekem kérlek: hogyan tudsz egy olyan valakit elfogadni egyáltalán, akit nem is ismersz?

2012. november 14. 15:30
#104
Én úgy gondolom, hogy nem kéne beskatulyázni a tiniket csak a koruk miatt. Én is az vagyok, és mégsem lettem elvetemült Justin Bieber/akármi fan. A tetoválás dologgal pedig én úgy vagyok, hogyha valakinek nagyon fontos 15 éves korában valami, és jelent neki valamit, akkor azt 35 évesen sem fogja megbánni, mert egy emlékre, egy tárgyra, egy személyre emlékezteti a tetkója. Én is szeretnék majd, de nem fuck feliratot, meg csillagot és hasonló marhaságokat, hanem olyat, amit én köthetek is valamihez/valakihez és értelmét látom.
2012. november 14. 15:42
#105
FeillaKoЯniac. |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.05.27. Hozzászólás: 1942 Csatolások: 0 Azonosító: 176625 offline |
Nagyon jó cikk. Mert néhányan tényleg túlzásba viszik a rajongást. Nem azt mondom, hogy nekem nincsenek kedvenceim akiket olykor foggal, körömmel védek, de mégis, más formában.
2012. november 14. 17:47
#110
CutteAnnúj tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.07.24. Hozzászólás: 63 Csatolások: 0 Azonosító: 156355 offline |
Teljesen egyetértek ezzel a cikkel.Én elfogadom mások véleményét,ha az a normál határon belül van,de utálom,h egy sztárt nem szeretnek,de nem tudnak más indokot felhozni,mint,hogy buzi vagy egyéb.
2012. november 14. 17:56
#111
Life.and.Happy●winter |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.08.02. Hozzászólás: 1265 Csatolások: 5 Azonosító: 182238 offline |
Vannak eléggé "hülye" rajongók amúgy jó cikk.
2012. november 14. 18:44
#112
AnymButterfly |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.12.23. Hozzászólás: 860 Csatolások: 1 Azonosító: 165763 offline |
Nagyon jó cikk! De...Èn soha nem tetováltatnám a kedvencem szövegeit sem
2012. november 14. 19:37
#114
Olcsi |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.09.16. Hozzászólás: 897 Csatolások: 0 Azonosító: 160661 offline |
Hűha! Ez tényleg egy oltári jó cikk lett, pedig azért nem gyakran mondok, vagy gondolok ilyeneket, de ez tényleg jó!
Mondjuk azért néhány dolgot magától értetődőnek tartok, például nem rohanok el holnap a tetoválószalonba, hogy készítsek egy Adrienne Armstrongos tetkót(ahogy BJ-nek van) vagy nem fogok mától kezdve orrkendővel flangálni, hisz az meg Reita védjegye! (Rikító lila combfixet meg pláne nem veszek fel, mert nem buggyantam meg és én nem vagyok híres gitáros, ugye!) Csak hirtelen ezek jutottak eszembe. De milyen poén lenne már, ha holnap én is orrkendővel mennék suliba xD

2012. november 14. 21:28
#118
Idézet (HápsziCsajszi @ 2012.11.14. 15:13)
Beyla, szerintem félreértettél. Egyáltalán nincs bajom a kritikákkal, ha nem értek velük egyet, azt lerendezem magamban. De manapság egyre kevesebb ember tud érvelni. Azért nem hinném, hogy csak olyan véleményeket láttál, például ezen az oldalon, ami tényleg érveket sorakoztatott föl. Ugyanis én 10/9-et nem ilyennek látok. Amiket az elektronikus zenéről és pár előadóról írnak, na hát abból pontosan kiderül, hogy lövésük sincs a dolgokhoz. Azok érvek, meg rendes kritikák, hogy "jujj csak gombokat nyomogat, meg milyen feje van húú"?? Hát én ezt nehezen tolerálom, már ne is haragudj. Vagy írjon egy rendes kritikát, vagy fogja be. Az, hogy megtömjünk minden lehetséges dolgot hülyeséggel, nem kéne, hogy ennyi ember célja legyen. Sok dolgot ki nem állhatok én is, mint mindenki más, de akibe egy csöppnyi intelligencia szorult, az csak akkor ír egy kritikus véleményt, ha tud is a témáról valamit. Hogy csupán azért írnak véleményeket, mert nekik nem tetszik egy stílus, az nem jelenti azt, hogy az a stílus rossz, vagy az előadói tehetségtelenek. Ez szimplán az egyéni felszínes vélemény. Itt van most például a Linkin Park, valaki említette. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg munkájuk van a számaikban, de nekem nem jön be amit csinálnak, ennyi. De ezért nem fogok rámenni a tagjai profiljára és nem kezdem el írogatni, hogy úristen mi ez a szenny amit ezek csinálnak.
És hogy lesz mindenki külön egyéniség? Megszületünk és van egyéniségünk? De jó nekünk! Abból állunk össze amiket szeretünk, és akármit mondasz, én ezt vallom.
Én nem védek senkit ennyire vakon, hogy elküldjem trágár kifejezésekkel melegebb éghajlatra azt aki kritikusan látja, és nem hinném, hogy ez a beszédstílus a rajongás miatt alakul ki. Ezeket a tagokat szimplán nem nevelték normálisan. Vannak normális rajongók, sőt mondok valami még merészebbet is! Kimerem jelenteni, hogy vannak ezerszer intelligensebb és normálisabb 13 éves rajongók mint 18 évesek. Természetesen ez nem általánosságban igaz, de az engem is feldühít, hogy úgy kezelitek itt nagyon sokan a 13-14-15 éves korosztályt, mint akik tisztára hülyék, mintha nem jelenthetnénk ki semmit, mert mi honnan tudnánk ennyi idősen, hogy mi az igazság.
Figyelj, én igen, így fogadom el. És lehet, hogy ezzel kicsaptam nálad a biztosítékot, de így van.
Én lehet, hogy nagyon különleges vagyok, de képzeld, nekem megy. És bármit megadnék azért, hogy beszélhessek a kedvenc sztárjaimmal. Nem azért, hogy üvöltve autogramot követeljek, hanem azért, hogy megköszönhessem nekik amit értem tettek. Rengeteg dolgon átsegített pár ember munkássága, és igen még csak 15 éves vagyok, tyű biztosan csak hülyeségeket hordok össze, az a dolgom, nem?
Oké, én belefáradtam, elnézést, nem vitatkozom a többi dolgokkal amit leírtál, de hogy tudd, én sem értek veled egyet. A rajongásnak hatalmas ereje van, és mindenkinek mást jelent. Azért írtam azt a hosszú meg ezt a hosszú hozzászólást a cikkhez, mert nem igazán értem, mért akarják megmondani nekem hogyan rajongjak. Aki annyira elvetemült (mert igen, persze hogy van ilyen) azt úgysem hatja meg. Totál nem fogja érdekelni, ugyanúgy fogja élni az életét tovább, szóval összegezve, elég kicsi esélyt látok arra, hogy majd bárki is emiatt átgondolja a dolgokat.
(De persze, nem győzöm hangsúlyozni azt, hogy magában a cikkben biztos sok munka van, és szépen össze van szedve, egyszerűen csak totál más a véleményem, és azért van itt lehetőség a hozzászólásra, hogy elmondhassuk a véleményünket)
És hogy lesz mindenki külön egyéniség? Megszületünk és van egyéniségünk? De jó nekünk! Abból állunk össze amiket szeretünk, és akármit mondasz, én ezt vallom.
Én nem védek senkit ennyire vakon, hogy elküldjem trágár kifejezésekkel melegebb éghajlatra azt aki kritikusan látja, és nem hinném, hogy ez a beszédstílus a rajongás miatt alakul ki. Ezeket a tagokat szimplán nem nevelték normálisan. Vannak normális rajongók, sőt mondok valami még merészebbet is! Kimerem jelenteni, hogy vannak ezerszer intelligensebb és normálisabb 13 éves rajongók mint 18 évesek. Természetesen ez nem általánosságban igaz, de az engem is feldühít, hogy úgy kezelitek itt nagyon sokan a 13-14-15 éves korosztályt, mint akik tisztára hülyék, mintha nem jelenthetnénk ki semmit, mert mi honnan tudnánk ennyi idősen, hogy mi az igazság.
Figyelj, én igen, így fogadom el. És lehet, hogy ezzel kicsaptam nálad a biztosítékot, de így van.
Én lehet, hogy nagyon különleges vagyok, de képzeld, nekem megy. És bármit megadnék azért, hogy beszélhessek a kedvenc sztárjaimmal. Nem azért, hogy üvöltve autogramot követeljek, hanem azért, hogy megköszönhessem nekik amit értem tettek. Rengeteg dolgon átsegített pár ember munkássága, és igen még csak 15 éves vagyok, tyű biztosan csak hülyeségeket hordok össze, az a dolgom, nem?
Oké, én belefáradtam, elnézést, nem vitatkozom a többi dolgokkal amit leírtál, de hogy tudd, én sem értek veled egyet. A rajongásnak hatalmas ereje van, és mindenkinek mást jelent. Azért írtam azt a hosszú meg ezt a hosszú hozzászólást a cikkhez, mert nem igazán értem, mért akarják megmondani nekem hogyan rajongjak. Aki annyira elvetemült (mert igen, persze hogy van ilyen) azt úgysem hatja meg. Totál nem fogja érdekelni, ugyanúgy fogja élni az életét tovább, szóval összegezve, elég kicsi esélyt látok arra, hogy majd bárki is emiatt átgondolja a dolgokat.
(De persze, nem győzöm hangsúlyozni azt, hogy magában a cikkben biztos sok munka van, és szépen össze van szedve, egyszerűen csak totál más a véleményem, és azért van itt lehetőség a hozzászólásra, hogy elmondhassuk a véleményünket)
2012. november 15. 00:17
#119
jennuvisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.08.03. Hozzászólás: 167 Csatolások: 0 Azonosító: 182392 offline |
Az oké, hogy valaki felnéz kedvencére és viszonylag szeretne rá hasonlítani, esetleg egy dalszöveg részlet tetkóban, valami olyat ami maradandó. Nincs felelősség érzetük. Abszolút!
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő

Hűha, így repül az idő!
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre

Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
James McAvoy felfedte, hogy melyik Harry Potter karaktert játszotta el majdnem

Jelentkezett egy szerepre.
Már nem kellene, Britney Spears mégis fizeti a gerektartási díjat exének

Már mindkét fia elmúlt 18 éves.
18+ Charlie Hunnam lesz a következő sorozatgyilkos

Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Együtt ebédelt Ben Affleck és Jennifer Lopez

Újra találkoztak a válás benyújtása után.