Ha egy hónapig nem írsz életrajzot az adatlaphoz, akkor elvehetik, és nem várják meg a hat hónapos határidőt, Carmita kérése tehát jogos volt. Ha valami miatt nem tudod megírni az életrajzot egy hónap alatt, akkor azt itt jelezheted, a moderátorok megértőek szoktak lenni.
Azért nem tudtam megírni az adatlapot, mert több vizsgám is volt az idén. Például német vizsga, ami szóbeli és írásbeli is volt és idén kell letennem a középfokú német nyelvvizsgát is. Emellett az iskolában kötelező volt idén szeretetszolgálatra járni, ami szintén sok időt elvett. Köszönöm a megértést.
Sziasztok! Lee Min Ki lapja igen csak el van hanyagolva, ha van rá esély én szívesen át venném és mivel életrajza sincs írtam neki.
Életrajz Lee Min Ki 1985. január 16-án született a Dél-Gyeongsang tartományban található Gimhae-ben. Diplomáját pedig a Konkuk Egyetem Bölcsészet tutományi karán szerezte.
Színészi karrierje 2004-ben a My Older Brother címet viselő egy részes drámával debütált. (maga a dráma a Drama City sorozat alá tartozik – ugyanis ennek a sorozatnak a részeinek mindegyiknek saját története van, valamint a drámában szereplő színészek is folyamatosan változnak-) --> Később Min Ki szerepelt még a Drama City Oh! Sarah és Booyong of Mt részeiben, melyek 2005-ben kerültek adásba. De a 2005-ös évben Min Ki kisebb szerepek erejéig feltűnt a Be Strong, Geum Soon!-ban és a Rainbow Romance-ben is. Végül 2006-ban megkapta első vezető szerepét az I Really Really Like You című sorozatban, mely meghozta számára a népszerűséget. Hasonlóan nagy sikert aratott még a 2007-ben leadott Dal-ja’s Spring-ben
2006-ban első filmes szerepét is megkapta a Riverbank Legends-ben ahol egy kisebb vendég szerepben tűnt fel. A 2009-ben leadott Haeundae című filmben nyújtott alakítását viszont egyaránt a kritikusok és a nézők is mind pozitívan értékelték. Másik hasonlóan jól fogadott alakítása a 2011-ben megjelent Quick akció filmben volt, bár maga a film kereskedelmileg megbukott.
2012-ben szerepet kapott a Shut Up Flower Boy Band című sorozatban, mely 2007 óta az első újabb sorozat szerepe volt (bár csak a sorozat első két részében szereplet). 2013-ban viszont újabb film szerepeket kapott a Very Ordinary Couple-ban és a Monster-ben.
Zenei megjelenései Első zenei munkája 2008-ban jelent meg Power of Love címmel, melyet a koreai énekes Sheean-el és a japán Shibuya-kei művész FreeTEMPO-val közösen adott elő, a dalhoz később klip is készült.
2009. augusztus 11-én pedig debütált, mint szóló énekes is No Kidding címet viselő mini albumával, mely az indie-elektro és rock hangzás világát adta vissza. Az albumról vezető kislemezként az Eternal Summer jelent meg. Az album kereskedelmileg nem igen volt jelentős, ami a promóció hiányának tudható be, mivel a kritikusoktól igen sok pozitív visszajelzést kapott az album.
Több év kihagyás után 2013-ban újabb kislemezt adott ki, mely az Everything címet viseli és amihez egy klip is készült. A dal Min Ki legújabb filmjének a Very Ordinary Couple egyik betét dala és maga a klip is a filmből kivágott jelenetekből készült.
Azért nem tudtam megírni az adatlapot, mert több vizsgám is volt az idén. Például német vizsga, ami szóbeli és írásbeli is volt és idén kell letennem a középfokú német nyelvvizsgát is. Emellett az iskolában kötelező volt idén szeretetszolgálatra járni, ami szintén sok időt elvett. Köszönöm a megértést.
Sajnos erre nem tudok mit írni. Szépen megírta! Próbáljatok meg megegyezni!
Kedves szerkesztők! Az alábbi: http://starity.hu/sztarok/rafael-novoa/ sztáradatlapnak nincs képe és nincs kész az életrajza és a filmográfiája sincs kész.Én szívesen szerkeszteném. Előre is köszi Üdv: sztárfan
Michal Dušička művésznevén Majk Spirit,szlovák rapper.Pályafutását 2000-ben kezdte,viszont csak 2003-ban ugrott be a köztudatba hip-hop & rap bandájával a H16-val,a banda mindössze három stúdióalbumot adott ki az elmúlt években.Majk Spirit később szólókarrierbe kezdett.2011-ben pedig megjelent első önálló albuma a Nový človek ami nem csak hazájában hanem külföldön is hatalmas sikereket ért el .Több híres előadóval is dolgozott már együtt,többek között a Superstar egyik finalistájával Celeste Buckingham-vel akivel összesen két dalt énekelt fel,viszont mindkettő a szlovák és cseh toplisták élére tört.
Sziasztok. Az ő lapját szeretném elkérni. Mivel 3 sor az életrajza, írtam egyet:
Lucas Black 1982-ben született. Amerikai film- és televíziós színész. Legismertebb szerepe a The Fast and the Furious: Tokyo Drift (Halálos iramban: Tokyói hajsza) című filmben volt, ahol Sean-t alakította. Alambában született. Van két idősebb testvére,Lee és Lori. 2001-ben végezte el a középiskolát. Először 1994-be debütált. 2003-ban kiemelt szerepet kapott, 2006-ban pedig főszerepet kapott a Tokyo Drift-ben. Utána három évig nem kapott semmilyen szerepet. 2013-ban láttuk utoljára képernyőn, de elvileg Ő fog szerepelni a Transformers 4.-ben, ami 2014-ben várható.
A filmográfiát most nem írom le, ha nem baj. Előre is köszönöm.
Szia! Írnod kell hozzá egy TELJES életrajzot,mivel csak ennek ellenében kérhető el! Bemásolom, amit ToTo írt
Idézet (_ToTo_ @ 2013.06.15. 21:26)
[b]Nagy Alekosz, Patai Anna, Ábrahám Edit, Szabó Kitti, Mészáros Veronika, Max George, Simor Olivér, Galántha Csaba, Várudvari Jerzy László, Shodeinde Dorka, Rácz Ildikó, Lőrincz Alexandra, Gombár Gábor, Kelemen Csaba (LIL C), Tóth Lüszi, Gáspárné Balla Beáta, Nyári Edit, Jutta, Kovácsovics Fruzsina lapjai 1000 alattiak ugyan, de elkérhetőek a Starity profilról. Voltak amik pályázatra kerültek, de nem volt érdeklődés. A feltételek a szokásosak, az első korrekt kis életrajz ellenében elkérhetőek.
[/b]
És a szabályokat is olvasd el a topic elején, sok-sok hasznos információt tartalmaznak!
Idézet (Rasi97 @ 2013.07.13. 12:54)
Hello! Én Rácz Ildikó adatlapját szeretném elkérni, mert több mint egy éve nincs frissítve. Én nagyon szívesen szerkeszteném
Szia! Írnod kell hozzá egy TELJES életrajzot,mivel csak ennek ellenében kérhető el! Bemásolom, amit ToTo írt [b][/b] És a szabályokat is olvasd el a topic elején, sok-sok hasznos információt tartalmaznak!
Itt egy rövid életrajz, amit majd persze kibővítek:
Rácz Ildikó 1990. januárjában született Szentendrén. A 2010/2011-es Való Világból ismerhetjük, mint az ott lakó testvérpár női tagja, Rácz Béla húga. Eredeti foglakozása táncos, de a Való Világ előtt modellkedett is. 130 után kellett elhagynia a Valóságshow, mivel Évával vívott párbajából vesztesen került ki. Ezután láthattuk még VV Zsófi "Rágógumi" című videoklippjében, a 2012-es Viva Comet-en. Jelenleg ismét modellkedéssel foglalkozik.
Böszörményi Gyula lapja 2011.01.18.-án volt utoljára szerkesztve ezért el szeretném kérni.
Rövid életrajz: Böszörményi Gyula magyar író és újságíró.. Ifjúsági és sci-fi és fantasy regényeket, novellákat ír, amelyekben különleges mitológiai, népmesei elemeket használ fel benne. Esszékötetei is ismertek, valamint színpadi, rádiós és televíziós munkái is jelentősek.Gergő és az álomfogók című regényével lett országosan ismert 2002-ben. A Gergő sorozat második kötete 2003-ben az év siker könyve lett Magyarországon.Ugyanebben az évben a Gergő-sorozat megkapta az IBBY-díjat az Év Legjobb Gyermekkönyve kategóriában, és a Körtemuzsika-díjat is. A szerzőt 2007-ben kitüntették József Attila-díjjal és a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnökének különdíjával is.
Sziasztok! Logan Henderson életrajza nagyon rövid,kb: 7 soros (ha a vastagon jelölt szöveget beleszámolva akkor 9).Szerintem kéne jelezni az adatlap szerkesztőjének
Ugye Toto írta, hogy: Nagy Alekosz, Patai Anna, Ábrahám Edit, Szabó Kitti, Mészáros Veronika, Max George, Simor Olivér, Galántha Csaba, Várudvari Jerzy László, Shodeinde Dorka, Rácz Ildikó, Lőrincz Alexandra, Gombár Gábor, Kelemen Csaba (LIL C), Tóth Lüszi, Gáspárné Balla Beáta, Nyári Edit, Jutta, Kovácsovics Fruzsina lapjai 1000 alattiak ugyan, de elkérhetőek a Starity profilról. Voltak amik pályázatra kerültek, de nem volt érdeklődés. A feltételek a szokásosak, az első korrekt kis életrajz ellenében elkérhetőek.
Akkor ha lehet Ábrahám Editet szeretném elkérni. Életrajza:
Ábrahám Edit:
Amit tudnod kell róla:
Ábrahám Edit egy jelenleg 56 éves színésznő.A színpadon is sokszor láthattuk már, de a legtöbben Barátok közt című sorozatból ismerhetik, mint Berényi Claudiát.
Kezdetek, színésznői karrierje:
Ábrahám Edit 1956. ecember 26-án látta meg a napvilágot Budapesten.Mindig is érdekelte őt a színészet.Első komolyabb szerepét 17 évesen kapta meg, egy Bácskai Lauró István által rendezett tévéjátékban.Edit már itt is lenyűgöző tehetséggel szerepelt, nagy sikerre tett szert, úgy, hogy egyre inkább a színészettel foglalkozott.1978-ban két filmben is szerepet kapott.Az első szerepet a Szász Péter Bolondok bálja című tévéjátékában kapta meg, a másikat pedig a Zokogó majom avagy egy élhetetlen család kálváriája című filmsorozatban kapta, ahol több epizódon keresztül alakított.Két év szünet után 1980-ban ismét kimagasló tehetséggel látthaták rajongói.A Leánykérés éjjel kettőkor című magyar tévéjátékban alakított.Ezek után, 1981-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai szakát.Ugyanebben az évben az Az a szép fényes nap című darabban láthattuk ismét, de ezúttal nem csak színészként, ugyanis gyönyörű énekhangját is megcsillogtatta.A következő drámájában zongaratudását is meghallgathattuk.1983-ban szerepelt a Mint oldott kéve című tévéfilmsorozatban .Fiatal kora óta rendszeresen vállal szinkronszerepeket. 2008-ban Arany Medál-díjjal tüntették ki Az év színésznője kategóriában, majd egy évvel később is jelölték a közönségdíjra.
Zenei karrierje:
Ábrahám Edit már nagyon fiatal kora óta szeretett énekelni.Az első komolyabb énekes szerepét az István, a király című rockoperában kapta meg 1990-ben, majd az itt aratott siker után filmekben is énekelt.Aztán egy kis szünet után 2006 decemberében a Szombat esti láz második szériájában hallhattuk őt újra.Három évvel később, a Csillag születik 2 döntőjében 24 énekessel és színésszel dalolt együtt.
Magánélete:
Első férjétől, akitől később sajnos elvált, Andorai Pétertől, egy gyerme született: ifj. Andorai Péter.Jelenlegi férje Horvai Mátyás.
Színházak, ahol szerepet kapott:
* Kecskeméti Katona József Színház * József Attila Színház * Thália Színház * Népszínház * Hököm Színház * Madách Színház