Ugye ToTo írta, hogy: Idézet
Nagy Alekosz, Patai Anna, Ábrahám Edit, Szabó Kitti, Mészáros Veronika, Max George, Simor Olivér, Galántha Csaba, Várudvari Jerzy László, Shodeinde Dorka, Rácz Ildikó, Lőrincz Alexandra, Gombár Gábor, Kelemen Csaba (LIL C), Tóth Lüszi, Gáspárné Balla Beáta, Nyári Edit, Jutta, Kovácsovics Fruzsina lapjai 1000 alattiak ugyan, de elkérhetőek a Starity profilról. Voltak amik pályázatra kerültek, de nem volt érdeklődés. A feltételek a szokásosak, az első korrekt kis életrajz ellenében elkérhetőek
Akkor, ha nem gond el szeretném kérni Patai Anna lapját megírtam az életrajzát is! Patai Anna: Amit tudnod kell róla: Patai Anna a Megasztár nevű magyar tehetségkutatónak köszönheti eddigi karrierjét, ugyanis a műsorban vált ismertté. Miután a versenyből kiesett máris építgetni kezdte karrierjét.
Kezdetek: Patai Anna 1999. augusztus 26-án látta meg a napvilágot fővárosunkban, Budapesten. A mai napig itt él családjával: édesanyjával, zenész édesapjával és nővéreivel. A lány mindig is szerette a zenét, egész kiskora óta érdekelte az éneklés, amikor csak tehette dalolt, abba sem akarta hagyni.
Karrierje: Anna tehetségére legelőször édesapja figyelt fel, majd a család többi tagjának is feltűnt a lány tehetsége, ezért az akkor még 11 éves gyermeket benevezték az egyik magyar tehetségkutatóba, mégpedig a Megasztárba. Annát a műsor 2010-es válogatóján láthattuk és hallhattuk először. A hallgatóságot már ekkor sikerült lenyűgöznie. A további akadályokat is könnyedén vette, ezért bekerülhetett a döntőbe, az élő adásokba. Itt is egyre előrébb küzdötte magát, egészen a döntő hatodik állomásáig, azonban innen már nem sikerült tovább haladnia. Sajnos távoznia kellett a versenyből. Igaz, a lányt kicsit elszomorította a kiesése, de nem kellett sokáig búslakodnia, ugyanis a Megasztár közben egy ország ismerte meg, és emellett rengeteg tapasztalatot is sikerült szereznie, éppen ezért sikerült elindítania a karrierjét. Fellépések és felkérések zöme várt rá. Első színházi szerepét Gergely Róbertnek köszönheti, ugyanis ő kérte fel, hogy szerepeljen a Bőrönd mese című darabban. Anna nagyon örült neki, és természetesen rögtön elfogadta a lehetőséget. A Bőröndmesét 2011 tavaszán láthattuk először, a lány azonban szerencsére még ma is játszik benne. Ezután egy énekes, pontosabban egy duett felkérés várt az elfogadására. Miután aláírásra került Patai Anna a TNT frontemberével duettezett, méghozzá a Pár nap még nem a világ című dalban. Ezután egyre több felkérés érkezett hozzá. 2011 nyarán elkészítette első saját klipjét is, a Küldd el a mosolyod elnevezéssel. Patai Annát vendégelőadóként eddig kétszer láthattuk, először Dobrády Ákos, majd Caramel nagy koncertjén. Anna saját dalokban és klipekben is bővelkedik: a Küldd el a mosolyod után a Nincs határ, majd a Szemembe néz címet viselő dalai is elkészültek. Ezek közül néhányhoz videó klip is készült. Ezenkívül nem egy musical-ban és tévéműsorban is láthattuk. Nemrég könyvet is írtak a "kis" énekesnőről.
Érdekességek: * Példaképei: Christina Agulera, Adele és Michael Jackson
* Az éneklés mellett az állatorvosi szakma is tetszik neki.
* Nagyon szeret úszni.
* Kedvenc színe: a pink.
* Édesapja zenész, édesanyja műkörmösként tevékenykedik.
* Kedvenc étele: a spagetti.
* kedvenc itala: a jeges tea.
* Nemrég könyv jelent meg róla, ami a Patai Anna Álmok útján címet viseli.
DISZKOGRÁFIA Dalok-videó klipek: * Patai Anna és Dobrády Ákos: Pár nap még nem a világ
* Patai Anna: Küldd el a mosolyod
* Patai Anna: Nincs határ
* Patai Anna: Szemembe néz
* Patai Anna: Kis butám
Musicalek, amikben hallhattuk: * Egy nyári éj mosolya
* Valahol Európában
* Mary Poppins
FILMOGRÁFIA Műsorok, amelyekben szerepelt: * Megasztár
* Interaktív
* Frizbi
* Aktív
* Music Channel sztárhírek
Remélem e életrajzért cserébe megkaphatom a lapot, előre is köszönöm, ha igen, ha nem az sem nagyon nagy baj.