miregondoltokmost?

Pff, ezt nem hiszem el. Végre kaptam egy fülest, hogy valahol adminisztratív munkaerőt keresnek, erre kiderül, hogy ez is valami banki szerződéses dolog ahol emberek után kel futkározni ... Nem baj, öcsém tanára fogja tartani az állásinterjút, max. elintézek neki egy jobb jegyet.

Egyszerűen nincsen időm semmire, amire amúgy szeretnék figyelmet fordítani és ezen felül minden nap nézhetem a sulim díszpintyeit, avagy a 13-14 éves csitriket, akiket még nézni is rossz. Nem tudom, nekem ennyi idősen meg sem fordult a fejemben a haspóló és a tangabugyi (!!?).

Annyira fura tud lenni az élet. Amikor már mindent elkönyvel magának az ember, amikor biztos a dolgában, un mindent és nem akar már csinálni semmit, jön valami, ami bearanyozza az egész eddigi borzasztó emlékeket. Aki úgy köszön, hogy "helló, egyetemista!" és úgy köszön el, hogy "ne aggódj, minden rendben lesz!". Akivel több hónapja nem beszéltem, még is pár szóból megértett, átérezte a helyzetemet, pedig csak a könnyekkel küszködve meséltem neki a problémáimról. Cukin mosolygott, meghallgatott, nagyon régóta nem éreztem effajta támogatás vagy megnyugvást a szívemben. Tényleg hihetetlen, leginkább egy őrangyalhoz tudnám őt hasonlítani. Elindított egy pályán, ahol most készülök tovább menni, támogatott a fakultáción is, elsőként mondta, hogy büszke rám az érettséginél, aki a legjobban fog hiányozni, akit először értesítettem a felvételi eredményekről.

Komolyan, most is könnybe lábad a szemem. Lassan már őrangyalként tekinthetek rá, pedig a világ legegyszerűbb emberéről beszélünk...

találtam egy tök finom mickey egeres bonbont, amit még anyától kaptam a szülinapomra, de már elsején lejárt. én egyébként mindig ilyen lejárt dolgokat eszek, mert úgy eldugom a kajákat, hogy sose találom meg őket.

Na, azt nevezzük a fáradság művészetének, amikor arra sem emlékszel, hogyan hozott haza a busz. Ma volt az első munkanapom, és konkrétan úgy kikészültem, hogy zabálok egy kis barackot, nézem valamelyik hülye sorozatomat, és sajnálom magamat, amiért holnap megint ötkor kell kelnem. Kaptam a kedvességemért és a segítségemért csokit is az egyik gyerkőc anyukájától , amit nem is gondoltam, mert első munkanap és amúgy is tök bénának éreztem magamat mindenben. Pluszban, azt hiszem bejövök az egyik műtős fiúnak. Már múltkor is méregetett, de ma már erőteljesebben adta tudtomra flörtölés szintjén, hogy eléggé begyere vagyok. Tény, nem ronda, de még mindig epekedem az illetőért akiről tegnap ömlengtem egy sort. Viszont az biztos, hogy az önbizalmamnak jót tett, ugyanis abban a béna tunikában úgy nézek ki, mint akit körbe csavartak egy függönnyel.

Komolyan már annyira elegem van abból,hogy nem bírom legyőzni a gyomor görcsömet,így kelek így fekszem,vissza tért az állandó rossz kedvem is ès ez mind a sulinak köszönhetően,minek kell ennyire agyon stresszelni az embert? A másik... az állítólagos barátaim csak akkor jönnek oda hozzám ha víz vagy zsepi kell és már nagyon kezdem ezt unni és még ami nagyon zavar hogy minek kell olyan hosszú szüneteket tartani? Én általában ezeket mind végig állom egyedül,bámulom az órámat és imádkozok hogy gyorsabban teljenek azok a percek.

Ma túl sok volt ez a nap, maradjunk annyiban. Már kora reggel anyám azzal ébresztett, hogy fel kell menni az okmányirodára, megcsináltatni az ideiglenes diákigazolványom, ami most reggel esett le neki, pont a beiratkozás napján. Uccu neki, alig voltam magamnál és már csináltuk is. De leginkább az volt a legrosszabb a napban ,hogy egész nap feszült voltam ,mert anyám annyi mindent magyarázott nekem kora reggelről, amit nem tudtam álmos fejjel felfogni. Általában, ha suliba készültem vagy valami ,nem szoktam ilyen morgós lenni. Ha hirtelen felébresztenek és nem hagynak egy kis nyugit, na én dühös vagyok. Pedig egész nyugodt természetem van , anyám is megmondta, hogy nem tudja mi ütött belém. Nyilván nem tudott erről...de nekem 1 óra kell nyugiba ,hogy elvégezzem nyugodtan a reggeli rituálémat és nem leszek kész idegroncs, mint ma, hogy aztán anyámon töltsem ki a dühömet. Mellesleg már utáltam is magamat érte, mert anyát szörnyen megbántottam. Rajta adtam ki a dühömet, no de ő is hibás kissé benne. Végtére is 19 éves vagyok ,még is úgy viselkedett egész nap velem ,mintha még mindig a 7 éves kislánya lennék. Pedig nem kísérgethet fel minden, majdnem 2 napon Pestre engem. Már ideje lenne önállósodnom és úgy nem megy, ha egy nyamvadt bejelentkezési papírt az új iskolámba nem tudok egy magam kitölteni.
Nincs semmi gondom anyámmal, ő szuper anyu. Csak a törődésnek is vannak határai. Még a 32 éves bátyámmal is mai napig úgy viselkedik ,mintha még tizenéves lenne. Már igazából így, hogy lassan mindegyik gyereke 20 felett lesz már mindegyikünknek kissé kényelmetlen, hogy anyu úgy aggódik értünk, mintha még kicsi gyerekek lennénk.
A suliról is akartam említést tenni, de igazából a külsején kívül még nem sokat tudtam meg róla. Csupán annyit mondhatok ,hogy könnyű odatalálnom. Ha eddig féltem ,hogy fogok oda találni, akkor most minden aggodalmam köddé szállt. A busszal és a metróval nincs nagy bajom, a többi kedden kiderül, akkor kezdődik a suli. Egyébként elég nyugodt vagyok. Attól féltem ,hogy sokkal jobban megijedek attól a gondolattól ,hogy egyedül kell járkálgatnom ebbe a hatalmas városba, rengeteg ember között. De igazából még várom is, hogy milyen lesz mikor a bátyám a kezdeti időszak után nem kísérget és egyedül vágok neki a dolgoknak. Nyilván esténként talán másabb érzet fog engem kerülgetni, de hát kóvályogni nem fogok nagyon az utcákon, hisz kb. 5-10 percre van csak a metró állomás a sulitól.

Szerintem az egyik legrosszabb szokásom az, hogy egész életemben másokhoz hasonlítottam magam (akik valahogy mindig szebbek, jobbak, okosabbak, tehetségesebbek voltak nálam) és ez miatt soha sem volt pozitív önértékelésem. Minden apró hibát amit csinálok úgy élem meg, mintha leszakadt volna az ég és aztán napokig azon kattogok, hogy mekkora idióta vagyok. Állandóan úgy érzem magam mint egy fekete bárány. Erre hosszas belső monológ után jöttem rá, miután az unokatestvéremmel beszélgettem és rávilágított arra, hogy mennyire el van torzulva az énképem és hogy mindenki elvárásának lehetetlen megfelelni, én mégis arra törekszem.
Az utóbbi időben tényleg próbálok pozitív és optimista lenni, de ez csak a felszín, mert alapjaiban egyszerűen nem tudok máshogy gondolkodni. Hiába tettetem, hogy imádom magamat és az életem, amikor ez nem igaz és minden este úgy fekszek le aludni, hogy "csak éljem túl a következő napot". Amikor valami miatt boldog vagyok, akkor is mindig rámtör egy belső hang(?), hogy most hiába örülök, úgyis nemsokára valami rossz fog történni.
Nem hiszem el, hogy komolyan így kell élnem, saját magammal összezárva, aki egy önsajnáltató borderline seqqfej

- Ma már csak nyelvi szintfelmérőre kellett bemennem az egyetemre, amit tíz perc alatt lezavartam, iszonyat könnyű volt, aztán barátommal elmentünk az övére, és találkoztam pár volt osztálytársammal, akiket amúgy eléggé bírtam, szóval jó volt újra beszélni. Az egyik lánnyal meg is beszéltük, mennyire izgulunk az egyetem miatt.
- Aztán egyik csoporttársam felajánlotta, hogy mivel én ugye elég szorongós és pánikolós vagyok, ő szívesen felvenné úgy az óráit, hogy egy órákra járjunk, és ott lenne velem, ami nagyon aranyos tőle. Igazából élőben még nem tudtunk egyébként beszélni, csak láttuk egymást, de nagyon szimpatikus A fiúkkal amúgy is mindig jobban kijöttem, mint a lányokkal, a gimiben is egy fiú volt az egyik legjobb barátom, szóval amúgy tök jó. Szóval remélem, élőben is aranyos lesz.
- Közben kaptam egy új telefont, aminek nagyon örülök. Igazából a ballagási ajándékom része, a régi Sz*rsungom teljesen megbízhatatlan már, két évet húzott ki velem, mostanra harminc százalék alatt lemerül magától és kikapcsol, lefagy, kilép az alkalmazásokból, és úgy alapvetően nem is lehet használni semmire, kivéve, ha fel akarom idegesíteni magam. Ugye, már ha okostelefonja van az embernek, szeretné a böngésző, e-mail, esetleg YouTube funkcióját kihasználni, csak hogy a legalapabbakat mondjam, de ez még a saját galériájából is magától kilépett. Eleve kedvezménnyel vettük, meg hitelre, úgyhogy anyáék meglepték magukat egy fagyasztóval, bátyám meg egy tévével, és mivel 36 hónapos hitelre vettük, a törlesztőrészlet alacsony nagyon. De igazából így is nagyon hálás vagyok anyáéknak, mert alapvetően nem szoktam csak úgy kapni dolgokat (kezdjük ott, hogy nem is kérek), mert anyagilag nem állunk úgy, így szülinapi és egyéb pénzekből tudok gazdálkodni csak. Most pedig csupa hasznos dolgot vettem a ballagási pénzemből.
- És végül, megterveztem az órarendemet, holnap vehetjük fel az órákat. Kitisztult már az egész szinte, úgyhogy nem is félek már annyira az egyetemtől, mint eddig.

A héten vesztettem el a nagymamámat, aki a szemem előtt vette az utlsó lélegzeteit, és ez nagyon összetört. Nulla életkedvem van, plusz holnap kezdődik a Vegán feszt a belvárosban, amire a szüleim el se engednek, hogy is lehetne mégjobban a lelkembe tiporni Az iskolától egyenesen rettegek, fogalmam sincs hogy fogom összeszedni magamat a hétfőig. Úgy szeretnék boldog lenni, örömet találni ebben a szánalmas életemben, de semmi esélyt nem látok.

Őszinte részvétem a Nagymamád miatt. Remélem, tényleg találsz valami örömöt, ami feledteti a gondjaid!

Imádom, mikor a drága pókicák úgy gondolják, hogy az ágyam környéke tökéletes hely számukra, és csak úgy random leereszkednek a plafonról így késő éjszaka, hadd kapjak kisebb szívrohamot. Most megküzdöttem az egyikkel, és végül is csak egy plüssmaci bánta, de egy még ott ólálkodik az ágyam végénél, a másik meg a folyosón császkál, minden bizonnyal bosszúra éhezve...

Szétszedte az antibiotikum a gyomrom. Tegnap munkában többet görnyedtem meg guggoltam, mint amennyit kihúztam magam. Még pont egy napi adag van hátra belőle, de a kiver a víz a gondolattól, hogy bevegyem ezt a 3 darabot. Pláne, hogy ma este koncertre is megyek, meg ma van a nevem napja is és még inni sem tudok ((

Közérdekű közlemény következik:
A tárgyfelvételi időszak egy kib*szás, és aki a Neptunt kitalálta, az nem gondolt bele, hogy mi lesz akkor, ha több mint ezer ember próbál ugyanabban az időpontban lecsapni az órákra, nehogy beteljenek a férőhelyek. Szóval kösz, kilenc óta próbálkozom, egy tárgyat nem tudtam felvenni még. Asszem, visszamegyek oviba.

1., Hétfőn sikeresen sz*rrá áztam a suliból hazafele jövet, de ezt a szó legszorosabb értelmében mondom, ugyanis egy száraz ruhadarab nem maradt rajtam, ennek köszönhetően ma első utam a dokihoz vezetett. Már iskola előtt taknyos voltam valamennyire, de reménykedtem benne, hogy egy kis teával meg időben lefekvéssel csak kihúzom valahogy, mert nem szeretnék rögtön első két hétben hiányozni. Hát, nem sikerült a küldetés. Nem mintha nem esne jól egy kis pihi, mert már most tele vagyunk dogákkal, így rendesen kialudni magam szinte lehetetlen, de olyan órarenddel, mint nekem... előre félek, hogy fogok mindent bepótolni.
2., Van egy srác, akivel általános iskolában nagyon-nagyon jóban voltunk. Legjobb barátok "szintjén" álltunk, még ha ezt igazán soha nem is emlegettük. Általános után ugyan egy gimibe mentünk, de külön osztályba kerültünk, így már szinte csak a buszon beszélgetünk, ha épp mellém keveredik. Mivel most vagyok harmadikos, egyre közelebb érünk a szalagavatós tánchoz. Tudom én, hogy még kicsit odébb van, de összesen három fiúval az osztályban azért nem árt jobban szétnézni lehetőségek tekintetében, még ha van is időnk. Én meg ugye automatikusan rá gondoltam, mert mi legalább ismertük/ismerjük egymást régről, így nem lenne kellemetlen vagy szokatlan a dolog. Körülbelül másfél hónapja kérdeztem meg tőle, hogy táncol-e majd valakivel, meg egyáltalán fog-e szalagavatózni, ő meg reflexből mondta, hogy nem, semmiképp nem akarja a táncot, biztosan nem is fog. Én meg mondom oké, akkor ez nem jött be, sebaj. Egy ideje nagyon jó viszonyba kerültek húgommal, amivel nekem nem is volt különösebb bajom, feltéve, ha normálisan viselkedik a leányzóval. Bár végiggondolva, nem mintha lenne minimális beleszólásom is, de akkor is a "kis" tesóm, ha 15 éves, na. A lényeg, hogy tegnap lefekvés előtt beszélgettünk hugival, és ő említette meg, hogy a delikvens délután azt írta neki, a napokban valaki felkérte táncolni, így ő is jönni fog. Kicsit elöntötte a sz*r az agyamat. Mielőtt félreértés történne, nem az bánt, hogy nem velem táncol, mert simán megeshet, hogy már nem csíp, vagy nem engem akar párjának, de miért nem lehet annyit mondani, hogy bocsi, mást szeretnék felkérni vagy mittomén'? Isten az atyám, nem értem meg.
3., Miért van az minden egyes alkalommal, amikor a suliban vagy akár az utcán hallgatom a The Bad Touch-t, hogy olyan, mintha az emberek a lelkemig látnának, én meg... szinte bűnösnek érzem magam, hogy ilyen zene tetszik. Pedig régen eskü azt hittem, hogy valami oktató jellegű dal, mert hát Discovery Channel...

Egy hétig nem volt netem, ergo starity-zni sem tudtam. Tisztán emlékszem, hogy mikor utoljára voltam fent, még nem volt piros kitüntetésem, most meg van. Ki érti ezt?

Tegnap megcsináltattam életem első (és most már biztos, hogy nem az utolsó) tetoválását. Azóta kb szerelmes vagyok, állandóan ezt nézegetem, és annyira örülök, hogy meg mertem lépni. Bár édesapám még nem tudja, de oda se neki... A fejére azért kíváncsi leszek. :')

felvettem az emelt angolt és az emelt földrajzt heti két órában faktra, végre voltam is mindkettőn. angolból két csoport van, a szerda reggeli és a csütrtök délutáni, utóbbin 8-an vagyunk, még előbbin 23 a létszám szóval ez már jól kezdődik xd de az emelt angolosok 95%-a már tanult angolt ugye, ki tudja hány éve, én meg egy másik lány pedig nagyon kezdő szinten vagyunk mert mi a német kéttan osztályba járunk és csak abból van középfokúnk. a németesek angol kiejtése meg közismerten egy rémálom és a tanárok belátták, hogy ez így nem igazán jó és talán vegyíteni kellene kicsit a csoportokat ezért írattak egy szintfelmérőt végül a nagy kavarodás után

ebben a suliban minden olyan rendezetlen meg bonyolult, senkit nem érdekel semmi, én már napok óta délre járok vizsgálatok meg egyéb okok miatt de az ofő csak legyint felhívta a dakkot így végül enyhítettek a buszbüntetésünkön, de nekem kellett rohangálni egész délelőtt az egész osztály bírsági papírjaival a megyekszéhelyen, mert senkifalván nyilván nincs semmi, errefelé még véletlenül sem lehet egy egyszerűbb bérletet sem venni xd

Elhívtak randira, megkértek, hogy csatlakozzak az énekkarhoz, sikeresen beállítottam a hajam normálisan, és láttam két pcsát mákot szedegetni a földről az aulában. Ez a hét kezd egyre jobb lenni.