miregondoltokmost?

Hupsz, lebuktunk... Mondtam én neki, hogy ez túl egyértelmű lesz.

Ma facebookon beszélgettem egy osztálytársammal. Teljesen ledöbbentett, hogy képes vagyok normális mondatokat alkotni és társalogni német nyelven... (elég nagy fejlődés pl. 2015-ös nyelvtudásomhoz képest) - Editke néni látja nem kell engem lenézni. (Editke néni a volt német tanárom akiről tudni illik, hogy gyakran lekezelő volt velem az órákon és kivételezett a diákjai között)

Tegnap éjjel egy 17 éves fiú, aki a mi sulink melletti középsuliba járt kifeküdt a vonat elé. Nem ismertem, soha életemben egy szót nem beszéltem vele, mégis... olyan sokkban ülök délután óta, hogy az nem igaz. 17 éves volt b*ssza meg, 17 éves! Egyszerűen... nem tudom felfogni.

Épp egy új tetováláson gondolkozom (nem mintha lenne rá pénzem), de nem nagyon megy a dolog, mert szívem szerint Ossian idézetek hadát tetováltatnám magamra, holott már nem is egy szépség várja, hogy legyen pénzem, és megcsináltathassam őket.

Már lassan hozzászokok, hogy mindenki azt hiszi a bátyámról ,hogy a barátom, ha vele meglátnak. Tegnap is megjegyezte nekem két csoporttársamnak is feltűnt. Az egyikük azt mondta, akivel szoktam beszélgetni, hogy ki volt az a fess fiatal ember, aki nagy lelkesen magyarázott nekem a trolin, én meg unottan hallgattam. Mondom a bátyám és csak 100-szor mondja el, hogy milyen tömegközlekedéssel tudok menni meg, hogy tudom legjobban megközelíteni a suli műhelyét, ahová gyakorlatra járunk. Már elsőre megjegyeztem az utat és azt is ,hogy milyen lehetőségeim vannak ,szóval ne csodálkozzanak rajtam ,hogy unott képet vágtam.
A másik csoporttársam nem hitte volna ,hogy a tesóm, mikor meglátott minket, mert egyáltalán nem hasonlítunk. Tény és való, hogy mivel féltesók vagyunk, anyánk a közös. És mindketten leginkább a saját apánkra hasonlítunk. A bátyám szőkés hajú, kék szemekkel ,én meg barna hajjal és szemmel vagyok megáldva. Igen, valóban nem lehet így leszűrni, hogy testvérek vagyunk. Ezért amúgy is kellett mindig magyarázkodnom ,hogy ő a tesóm és ilyenkor muszáj volt a féltestvéres sztorit is leadnom, mert hát nem véletlenül nem hasonlítunk egymásra. Viszont nem szeretek erről beszélni ,mert ő nekem olyan ,mintha az édes testvérem lenne, mint a másik bátyám. Együtt nevelkedtünk fel, ugyanúgy tekintek rá, mint a másik tesómra.

Oké, összegezzünk. Egy hete meg vagyok fázva, és ahelyett, hogy jobban lennék, inkább rosszabbul vagyok. A fejem is folyamatosan fáj az elmúlt időszakban, ma már két gyógyszert vettem be, és nem segítettek (a zenét meg azért sem fogom kikapcsolni), ráadásul a nyakam is fáj a gerincem miatt (mert kell a porcréseimnek szűkebbnek lenniük, most komolyan), és, hogy totál boldog legyek, a szervezetemnek most kell közölnie velem azt is, hogy amúgy nőből vagyok, el ne felejtsem. Ilyenkor a falnak tudnék menni.

Végre! Hosszas szenvedés után, teljes a kollekcióm.

ezek az eltakaromafejem képek facebookon, annyira idegesítőek, mert elhiszem, hogy menő ilyet csinálni, de ma is bejelölt egy csávó és fogalmam sincs ki az, mert hiába ismerős a neve, ha az összes képen eltakarja az arcát.

az elmúlt két napba 4 órán voltam bent, mert ma is 8 óra helyett, inkább elmentünk vízilabdát nézni tesitanárral, pedig nincs is idén tesink.

Megvolt a gólyaavatás és kijelenthetem sose szórakoztam még ilyen jót.
Az egész Dorka beszólásával kezdődött a "Where is the kuka?"-val, amit persze, aztán tovább vittünk, végül a az osztályfőnököm( aki az angoltanárunk) legnagyobb örömére így beszéltünk egész nap. Megtanultunk kürtös kalácsot sütni, Tibiék pedig állandóan a seprűvel szórakoztak, hogy ők ezzel elrepülnek.
Aztán jött a bogrács tánc (ne kérdezzétek) amit sírva-nevetve táncoltunk el a 11.-esek előtt.
Aztán jött a csatakiáltásunk és a versünk, ami szintén nagyon vicces volt..
A feladatink egyszerűen királyak voltak, innen is köszönet a 11.-nek.
Ja és nálunk lett a gólyakirály, királynő, és herceg. Névszerint Tibi, Bence (igen őő) és Jani.
Sose éreztem magam még ilyen jól, fantasztikus volt ez az egész.
Btw nemsokára végre jön Máté.. Már nagyon régen láttam. (1 órája)

Kezd kiakasztani a munka utáni rohangálás. Vagy nem keresnek munkást vagy nekem ótvar a közlekedés. Gyárba viszont nem szeretnék menni, mert nem bírnám fizikailag. Nem büdös számomra a munka, mert szó szerint sikáltam padlót is a rövid karrierem során, de nagyon elszomorít és egyben dühít is, hogy hiába kopogtatok én a munkáltatók ajtaján, vagy nem kellek vagy aprópénzzel akarják kiszúrni a szemem olyan munkaidő mellett, hogy én szégyenlem magam helyettük. Nem akarok milliókat, de éhenhalni sem. Azt hiszem most kaptam egy jókora atyai pofont az élettől
Most csalódottságomban felb.szom a hangerőt, kibontok egy üveg szeszesitalt és utálok mindenkit. Holnap meg elhúzok bulizni.

Egy osztálytársam nagyon jó barátjával történt ugyanez. 17 évesen vonat elé ugrott. Barátnője volt, szerető családja, barátai... Mégis valamiért így döntött. Szomorú, hogy mennyire nem látunk bele abba, milyen lelkiállapotban vannak a körülöttünk lévők.

Ma megtudtam, hogy kiszemeltem egy fiúval találkozik a hétvégén. Nem lepett meg, sejtettem is, de azért nem esett jól. De, ami nagyon jó dolog, úgy érzem, hogy (minden bunkóságom ellenére, amin azért igyekszek változtatni) a padtársammal már inkább baráti, mint osztálytársi a viszonyunk. Vagy legalább haveri. Mindegy, örülök, hogy a sulis dolgokon, és a mizu?semmi-féle beszélgetéseknél már azét komolyabb/személyesebb témákról is tudunk beszélni.
És lehet, hogy idén nem, de jövő tavasszal elkezdek biciklivel járni suliba, mert csak egy kicsit több, mint busszal, és valamiért nagyon hangulatosnak találom, amikor a fák alatt tekerek végig. Meg így meglenne a napi mozgásom, ami egyáltalán nem lenne hátrány az alakomra nézve.

Sajnos vannak emberek, akik nem is engedik, hogy észrevegyük. Vannak, akiknél látni jeleket, akik mesélnek, és vannak, akit mindent magukban tartanak. Nekem két éve lett öngyilkos egy volt osztálytársam. Disszociatív személyisége volt, ha jól emlékszem, és leugrott egy panel tetejéről. Nem tudni, épp melyik személyisége "jött elő" akkor, és így csak még szörnyűbb volt az egész. Még azt sem mondhatjuk, hogy tudatos volt. Szomorú, de tényleg megesnek ilyen dolgok, és sajnos sokszor nem lehet segíteni az embereken.

nem tud érdekelni hogy a big time rush gyakorlatilag egy hatalmas auto tune, örülök, hogy még megvan a három éve kapott pólóm amiben még a suliba is el mertem menni. előtört a nosztalgia és ez lesz a *kézenszámol* harmadik órája a nagy btr-maratonnak.

nekem egy osztálytársamról mondták azt., hogy majdnem a metró elé ugrott, de visszafogták... nem tudom, hogy mennyire igaz, mert sok sztori kering, összekavarodva, de ez az egy sztem igaz...még akkor is ha te látod, de egy felelős felnőtt nem, akkor sem nagyon csinálhatsz semmit...szomorú, de ez van (szintén tinédzserekről beszélünk, ekkor még fiatalabbak voltunk, mint most)

on: nemtom mért van ennyi dolgom, és ez még csak a 2. rendes hete a sulinak

Nálam már szinte hagyománnyá vált, hogy szeptember közepén/végén lebetegszem. Ez most sem történt másképp és tök erőtlen meg kedvtelen vagyok emiatt. Állandóan fújom az orromat, szinte már fizikailag belefáradtam az egészbe és a torkom még csak most kezd el fájni. Plusz a drágaságos szúnyogok is most jöttek rá, hogy a nyár folyamán még nem is terrorizáltak, most szépen bepótolnak minden elmaradást. Egyedül ez a zene (megállás nélkül ezt hallgatom, nagyon el lett találva) tart még valamelyest életben egy stream kezdetéig, amit már igen sok izgalommal várok. Rég láttam már egy streamet élőben, mostanában az összeset csak vissza-vissza nézem és kellene már egy kis változtatás főleg, hogy élőben ezerszer hangulatosabb egy ilyet végigkövetni.

Ezt a képecskét ma találtam meg, mikor random régi képeket néztem, és sírógörcsöt kaptam. Nem elég, hogy borzalmasan rajzoltam (most is, de már nem villogok vele francbúkon), még le is printscreen-eltem, ugyanis baromi büszke voltam, amiért Ricsi tetszikelte. És az sem lehet a mentségem, hogy fiatal voltam, mert ez csak két éve volt.
Szerk.: Bocsi, de most muszáj ömlengenem. A mai nap folyamán két édes üzenetet is kaptam a profilom miatt, és mindkettő nagyon, de nagyon jól esett. Fura, hogy vannak emberek, akik úgy gondolják, jól írok, meg egyéb dolgok, de az ilyen kis apróságok nagyon sokat tudnak dobni rajtam, szóval ezt most muszáj volt ide leírnom, mielőtt túlcsordulok érzelmileg.

Ma a hat tanórából négyen dolgozatot írtunk. A biológiával és matekkal már annyira tele volt a tököm, hogy a padomra felvéstem:
"Itt nyugszik F. K. Fanni, a többsejtű heterotróf létforma.
Élt: 45√30*5√12 - 21√36*3√24" ki ne számoljátok

fogok csinálni magamnak egy kis táblácskát, amire az van írva, hogy "velem nem éri meg megpróbálni kommunikálni". vagy ezt a homlokomra tetováltatom valami fancy betűtípussal. vagy csak csináltatok egy ilyen pólót.
tökre örülnék, ha nem kéne minden szünetben a táblát meg az órát bámulnom (mondjuk néha azért én is tudok beszélgetni egy-két emberrel, de tudom, hogy nem kedvelnek, és így ez eléggé szhopás), de asszem' így jártam. tegnap is békésen végeztem az iskolai közösségi szolgálatot, amikor odajött egy nő cseverészni, én meg csak néztem, mint hal a szatyorban, hogy ez most mit akar tőlem. persze aztán leesett… az emberek szoktak ilyet. merthogy társas lények, meg minden. de na, megijedtem.

ja. nem tudom, miért írtam ezt most le. de már saját magamat idegesítem vele, és senkivel sem tudom megbeszélni. mondjuk minek. majd megoldódik.
//vagy nem//
jó látszik hogy még reggel van és nem találtam gyógyszert fejfájásra ennek annyi értelme volt mint... mint nekem

Ma csoda történt, teljes tisztaság van a szobámban. A szőnyeget negyed órán keresztül porszívóztam, felmostam a padlót, letörölgettem az íróasztalomat és a polcokat, rendbe tettem a ceruzákat, a szekrényben is összepakoltam, minden fiókban rend van, az ablakot is megpucoltam, kicseréltem az ágyneműt és kimostam a plédem. Ééés: fájó szívvel, de elbúcsúztam az ajtómon lévő poszterektől, ősz végén pedig az összestől megválok. De a lényeg annyi, hogy ekkora rend akkor volt utoljára, mikor ideköltöztünk. Az pedig több, mint két éve volt.