Sok mindennel.
Az ideiglenes órarendünk egy nagy rakás kutyagumi, szerdán pl. négy magyar van egymás után, ráadásul pénteken 3 tesi szintén egy huzamban. Holott tesi tanárunk sincs, mert GYES-en van, és a másik nem tud egyszerre mindenkinek órát tartani. A matektanárunk kilétét is homály fedi...
Emellett azzal, hogy osztályfőnököm lesz idén a szakmai tanár, mert a tavalyi kettő legközelebb csak 11. osztályban fog tanítani. Nem tudom, miért nem taníthatnak idén. Egy magyar tanárnőt berakni, akinek halvány lila gőze sincs az újságírás világáról, elég elszomorító... Én a legjobbaktól szeretném tanulni a szakmát, és a tavalyi két tanár igenis a legjobb volt. Erre elveszik a kedvem az egyetlen dologtól, amit szeretek.
Német könyvet kell rendelni, mert igazgató úr felkapta a vizet, hogy miért nincs német könyvünk. Hiába magyarázta az osztály, hogy azért, mert a másiknak a felénél tartunk, azért is rendel, szóval plusz költségek. Ráadásul értelmét sem látjuk. Január körül, vagy mikor végzünk a másikkal, kezdjük a tizedikest, de mi lesz a többi évvel? 12. után jövünk vissza német órára, vagy mi?
Ja, és, hogy még mindig a suliról legyen szó... Mr. Szánalmassal, vagyis a sráccal, aki rendesen átvert. Remek, hogy semmi bűntudatot nem érez azok után, amit velem, majd a legjobb barátnőmmel tett, de azért az, hogy úgy köszön rám, mintha mi sem történt volna, és felháborodik, hogy nem köszönök vissza... Na, az más csöppet sok.
Pluszban anyu kiabál velem, az öcsém bunkózik és flegma még jobban, mint szokott...
Összességében mondhatnám, hogy az egész napommal tele van a tököm. A legrosszabb, ami miatt nagyon parázom, az, hogy már csak hárman vagyunk újságíró szakon - 3 ember bukott és egy átment másik szakra -, és rettegek, hogy megszüntetik ezt a szakot. Nagyon parázok. Ha ennek vége lesz a kevés létszám miatt, őszintén megmondom, lövésem sincs, mit kezdek magammal. Nekem az írás az életem, nem hagyhatom abba. De ha itt nem tudok tanulni, nem tudok máshova menni, mert a közelben nincs más kommunikáció szakos középiskola, koleszra meg nem lenne pénzünk.