Ma éppen mivel van tele a tököd?

A náthámmal is. Egész nap fújom az orrom, és már nagyon fáj. Ennek ellenére megyek holnap is suliba, mert meg kell írni a fizika dolit és, nem akarom jövő hétre rakni, minél előbb túl akarok lenni rajta. Egész nap amúgy pocsékul éreztem magam.

Na, de még van egy dolog, ami ennél is jobban idegesít. Méghozzá a foci. Komolyan mondom, hogy egyes emberek úgy istenítik, mintha nem lenne más sportág ezen kívül. Kissé el vagyok szomorodva, hogy a mai világban ők a legjobban kereső sportolók, hol ott már kezd átváltani divatmajmolásra és olyan bunkók, és nagyképűek tudnak lenni, hogy már fel is lehetne törölni velük a padlót. A többi sportoló persze szenvedjen meg az a amúgy is kevesebb pénzért, de sokkal több tehetségével. Már az agyam eldobom. Őszintén, mai napig nem értem, hogy mi olyan szórakoztató a férfiaknak az, hogy 90 percen át nézik, hogy szerencsétlenkednek a pályán közbe vagy születik gól vagy nem.
Régebben rátaláltam ilyen motiváló honlapra, ahol kifejezték, hogy a kézilabda sokkal jobb, mint a foci. Erre fel nagyba isteníteni kezdték a focit, és azt mondták, hogy egy idétlen sportág a kézi és semmi emlékezetesség nincs benne. Nem azért, de a fociban van? Mert az ,hogy 90 percen át rúgják ide-oda a labdát és kullognak a labdáért az se emlékezetes én számomra. Ráadásul hiába szeretem 1 éve a kézilabdát, de olyan megmozdulásokat és gólokat láttam, hogy azt én se tudom elfelejteni. Szóval mindenkinek más emlékezetes.
Csak már idegesít ez a tény, hogy akármi is legyen más sportágban, akár egy megdöbbentő világrekord vagy egy nagyon fiatal sportoló felbukkanása, aki aranyérmet nyer, mindig a foci lesz a központ és semmi más. És ez elszomorító tény, mert manapság a foci is csak abból áll ,hogy bundázzanak, rúgják ide-oda a labdát és, aki jól végezte a dolgát felszedi a több milliós összeget.

Ma volt egy számomra furcsa esetem, ami kicsit felb*szta az agyam. Alapjába véve utálom ha valaki feltűnően néz.. Szóval.. Suli után mentem ki a nagy buszmegállóba és akkor támaszkodok ott a falnál, mert a buszom még nem érkezett meg. A kocsik, a buszok egymás után mentek és mentek, és piros lámpát kaptak. Egyszer csak az egyik busz leghátsó ülésén ült egy lány az ablaknál és mellette egy srác. A lánnyal egymásra néztünk, és akkor elkezdett kuncogni, vagy mintha meglepődött volna, hogy engem lát. Aztán odaszólt vagy megbökte a srácot, aki nem kifelé tekintet, hanem szerintem zenét hallgatott és akkor mind a ketten engem lestek ezután, mint valami sztárt. Úgy tűnt mintha rólam hablatyoltak, nevetgéltek volna. Nem tudom kik lehettek. Pedig figyeltem mégis kik ezek, de nem ugrott be, pedig sok embert megjegyzek látásból. Talán jövőhéten ugyanakkor megtudom, ha azzal a busszal mennek haza. Valami kinjuk volt az tuti. Vajon ilyen viccesen, röhejesen nézek ki? Az már kérdéses. Inkább csak fáradtul nézhettem ki, mert a suli lefárasztotta az egész idegrendszerem.. Én végig nem figyeltem őket, mert inkább elnéztem, de fél perccel később (1 percig volt kábé piros lámpájuk) visszanéztem és még mindig ugyanazt láttam, hogy engem lesnek. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, hogy mi a f*szt tudnak ennyi ideig lesni. Talán ennyire bejöttem nekik? Már komolyan azon agyaltam odadobok valamit, vagy szólok a mellettem álló emberkének, hogy "Hé tesó nézd már milyen g***k. Nevessünk már mi is rajtuk egyet. " Vagy előkaptam volna a telómat, hogy azt tetessem, hogy épp fotózom, levideózom őket, huncut mosollyal csak húzzák el azt a k*b*szott függönyt és ne lássam azt a tenyérbe mászó arcaikat. Ilyenre nem volt még alkalmam, de képesek az "agyvizem" olyan dolgokkal, amikre magasról le kéne tojni. A sulival is tele van a t*köm. Már úgy érzem semmi keresnivalóm nincs már ott.. Pedig a jövőt egy érettségivel megalapozni nem lehet, igy muszáj tovább tanulni. Még szerencse ez az utolsó évem. Már nem is bánom annyira, pedig tudom majd hiányozni fog a sulis korszak, de ami sok az sok..

Ma a generációmmal. Délután hazaérek (inkább hazaesek) az iskolából, megköszönöm az égieknek, hogy jelenleg nincs tanulnivaló, mert tegnap mindent elintéztem és végre kicsit nyugalomban tumblrözhetek - gondoltam én. Sajnos nem éltem sem a hetvenes, sem a nyolcvanas, sőt még a kilencvenes évek nagyrészében sem, így nem tudom, hogy ez megszokott jelenség-e, vagy valami újkeletű. Nos, ahogy nézegetem a tumblr nevezetű csodát, nagyjából minden második kép valami tragikus, depressziós vagdosós izéről szólt. Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de engem rettentően idegesítenek az ilyen képek. Már a falat kaparom tíz körömmel az "I'm fine" és hasonló mondattöredékektől. Olyan egy röhejesen és undorítóan ízléstelen dolog. Nem tudom megfogalmazni, hogy mennyire idegölőek és irritatívak tudnak lenni számomra a "mindenáron depressziós" kislányok. Különösen kedvencem, amikor a testük miatt rinyálnak. Sokszor láttam olyat, hogy "don't eat" meg hasonlók, de akinek megadatott egy apró kis eszecske, az talán felfogja, hogyha tökéletes testet akarsz, akkor nem hisztériáznod vagy összevissza vagdosgatnod kell az ereidet, mert kövér vagy - attól nem fogsz lefogyni, hanem felemelni a segged és tesizni vagy valami, hogy elérjed azt, amit szeretnél. Nem panaszkodni kell, hanem tenni valamit a cél érdekében. Koplalással semmit sem lehet elérni, mert akkor jön az éhség és elkezdenek zabálni az illetők. Nos, ilyenkor többet is raktároz a szervezet, mert nem folyamatosan, kisebb adagokban kapja a táplálékot, hanem másfél naponta például. Ergo ettől még kövérebb is lehetsz, mivel gyorsabban raktároz a szervezeted, mint ahogy lefogytadkoplaltad az a felesleget, ráadásul az anyagcsere sem fogja megköszönni, sem a többi szerv. Viszont a vagdosás és az, hogy mire jó, nálam még mindig egy nagy feketeség. Sokat agyaltam a témán, de mindig leakadtam annál, hogy ettől most kinek lesz jobb? A vagdosástól a problémák nem fognak megoldódni, az nem válasz semmilyen kérdésre sem. Jó, tudom, van aki tényleg rossz helyzetben van, de amit írtam most nem is azokra értettem. Nagyon nagy divat lett mostanság az önsajnáltatás és a fent felsorolt dolgok. Nem tudom, lehet, hogy én vagyok a túl gyerek ahhoz, hogy megértsem, miért szükségszerűek ezek, de ettől függetlenül szerintem rohadtul nem egy épeszű tevékenységek, akárhonnan is közelítem meg a témát és hiába állítok fel egy viszonylag hosszú gondoltmenetet a fejemben. Általában nem érdekel, hogy a másik mit csinál, de mikor naponta legalább harminc ilyet látok a neten, inkább visszülök az anatómia könyvem fölé és tanulok. Még az is élvezetesebb annál, hogy az ereiket nyomják a képembe. Még az is megfordult az agyamban, hogy a társadalom miatt van ez. Mármint, mit látunk és hallunk a tévében? Mit olvasunk és látunk a magazinokban? Betegesen csontvázra hasonlító modelleket és az a baj, hogy az emberek ezt a példát akarják követni, már csak azt nem tudom, hogy ez miért muszáj és miért kell. Teljesen rossz ideálokat ültetnek a fejekbe.

Még mindig elviselhetetlen nátha gyötör, de persze suli..

eret sosem vágtam, de vannak bizonyos mértékű szucid hajlamaim, illetve pillanatnyi elborulásaim. múltkor is egy veszekedés után másnap vettem észre, hogy véresre martam a lábam bőgés közben, mert szimplán azzal vezettem le a feszültséget, miközben azt hallgattam mekkora szar vagyok, valahogy így próbáltam lenyugtatni magam, és legalább abbahagyni a sírást. vannak hozzám hasonló emberek, akik úgy vannak vele, hogy a pillanatnyi fizikai fájdalom egy kis időre elűzi a tényleges problémát, egy darabig nem arra figyelsz... bár tény, hogy ez nem egy pszichésen egészséges emberi viselkedésére vall, és manapság sokan azt hiszik, ha "különcek", így az akár megjátszott depresszióval kilóghatnak a sorból, akkor többek lesznek. sajnos van ismerősöm, aki csak azért vagdossa folyamatosan szét magát, hogy a figyelem középpontjában lehessen, és mindenki rá figyeljen, őt sajnálják...

Én ma élem életem legrosszabb napját! Tegnap este megtudtam, hogy egyik ismerősöm egyik kedvenc együttesem koncertjére megy decemberben, méghozzá külföldre, és mivel én már olyan sokat segítettem neki, volt pofám megkérdezni, hogy nem e mehetnék el én is, mivel már nagyon szeretnék eljutni egy koncertjükre. De ezt szépen is meglehetett volna mondani, hogy felejtsem el, de ehelyett ezért IS én vagyok a hibás, pedig nem mintha valami rosszat csináltam volna.. És hát ezután jött rám a sírógörcs, amiért az egész család csak hülyének nézett. És a fulladásos köhögésről, és az állandó orrfújásról még nem is beszéltem. Aztán már ez a nap úgy is csodás, szóval a szomszéd (nem halkan) még Van Dájreksönt' hallgat, ami megint hozzám hallatszik át a legjobban... Ezeken a napokon tudom nagyon megutálni a körülöttem lévőket!

ABBÓL HOGY FOLYTON AZT KELL HALLGATNOM A LEGJOBB BARÁTNŐMTŐL H SZERELMES AZ EGYIK HAVEROMBA ÉS HOGY Ő MINDIG SÍRT MIATTAMEG HOGY Ő MENNYIRE SZERELMES TELEVAN MÁR AZ A ...WHÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
PERZSE ÉN AZÉRT NEM MEREM MEGMONDANI ANNAK AKI TETSZIK HOGY TETSZIK DE HOGYHA EGYSZER MEGSZÓLALOK HOGY JÖNNEK VAGY HOGY MOST MÁR MEGMONDOM NEKI AKK LECSESZ H NE BESZÉLJEK MÁR FOLYTON RÓLA

Azokkal a tinikel akik azt állítják hogy 1D-tagjai az férjeik.Könyörgöm azt se tudják hogy léteztek.

Én kimondottan olyan emberkékre értettem ezt az egészet, mint amilyet leírtál az utolsó mondatban. Nekem is volt egy osztálytársam, aki csak azért csinálta mindezt, hogy megsajnáljuk, pedig akkor még csak ötödikesek voltunk (vagy még kisebbek). Sosem érdekelt más élete, de a végére már nagyon unalmas kezdett lenni, hogy el akarja hitetni velünk a nem létező depresszióját egy tizenegy éves gyerek. Végül a pszichológus beszélgetett vele, és kiderült, hogy semmi baja sincs, csak kissé figyelemhiányos. És véleményem szerint a Tumblr és egyéb hasonló oldalakon található, nagyon művészinek bemutatott képek is ilyenek. A divatot tükrözik - azt, amit éppen különlegesnek és egyedinek hisznek az emberek.

Én alapból utáltam mindig is az önsajnálatot. És azért is, mert nekem is lenne rá okom az életemre tekintve még sem teszem, hanem próbálom pozitívan felfogni a dolgokat. És az is marhára kiakaszt különös képen engem is, hogy ilyen kis problémák miatt, mint ,hogy a fiú éppen nem szereti őt vagy éppen nincs jó alakja. Ezért nem kell mély depresszióba esni. Tudom, hogy manapság egyre több lány vészel ilyeneket át, de ilyenkor van az, hogy nem a múlton kéne rágódniuk, hanem előre nézniük és megpróbálni a jót értékelni az életben. Mert, ha csak a rosszat értékelik az életben, akkor persze, hogy mindenapró gondjuk lesznek. Lássuk anyámat példaképpen. Ő elég negatív fajta velem ellentétben, ezért is néha kiakadok, hogy miken meg nem fájdítja a fejét.
Az evési zavarokra pedig rátérve ott is az van, amit leírtál. Inkább menjenek sportolni, ha ennyire nincsenek megelégedve magukkal. Bár most sem értem, hogy miért akar mindenki csont sovány lenni, én irtózok például olyanoktól, akiken csak csont és bőr van.

El lettem ültetve az egyik srác mellől kémián, mert elvileg túl sokat beszélgetünk. Eggyel előrébb kellett ülnöm. Igen, logikus, biztos, hogy úgy nem tudunk beszélgetni. Hátrafordultam egy tollat kérni, és tanárnő elkezdett velem veszekedni, hogy ha még egyszer hátrafordulok - mintha legalább hússzor tettem volna -, akkor kihív felelni, és beírja az egyest a feleletre. Honnan tudja, hogy nem ötösre felelnék? Ez is szemétség amúgy. Ha beszélgetés miatt hív ki valakit felelni, csak az egyest hajlandó beírni. Ha a kettes meglenne, már be sem írja. Na, de igen... Már tollat sem lehet kérni. Ezután a srác felkelt behúzni a függönyt, mert nem láttuk a kivetítőt, és még ő lett leb*szva, hogy engedély nélkül ment oda. De ha megkérdezi, behúzhatja-e, akkor az a baj. Mert nekem meg a másik függöny miatt kiégette a nap a szemem, és megkérdeztem, behúzhatom-e. Ahogy ezek után nekiállt veszekedni velem tanárnő, azt az egész folyosón hallani lehetett szerintem...

A hittannal. A pap kijelentette, hogy komfirmálni fogok. Meg se kérdezett, kijelentette. Azért azt eldönthetem, hogy vallásos vagyok-e vagy sem? Mert az, hogy 2 napos koromban leöntötték a fejem egy pohár vízzel, nem jelent semmit. Amit méginkább utálok a vallásokban az az hogy ők a dalaikkal, verseikkel és vallási vitáikban vérig sérthetnek minket, ateistákat, de amikor mi szólunk valamit, felháborító, meg amúgy is mit képzelünk mi

Nem a vallásosokkal van bajom, azt leszögezném, csak a fanatikusokkal.

Én konfirmáltam, és tök jó volt
Megértelek, hogy azért erőltetni tényleg nem kell az ilyen dolgokat..

Na jó, a heti öt tesivel már úgy ahogy megbarátkoztam... (szerdán 9 órám van abból zsinorban 3 tesi)
De azt hogy a második tesi végén, már tök rosszul vagyok, és a tanárban nincs annyi hogy ha rosszul érzem magam, leülhetek egy kicsit... Inkább erre az a válasza ,,Mit csináljak vele? Nem az én gondom.. Nem hiszem el hogy nem bírsz 2000 métert úgy lefutni hogy meg ne állj'' Lehet hogy nem a legsportosabb lány vagyok a földön, de azért ez már...

Nagyrészt egyet értek veled. De... Mi van azokkal, akik nem tudnak fogyni? Van, akinek alapból olyan a termete, hogy a büdös életben nem lesz vékony - sajnos én is csinálhatok bármit, nem tudok fogyni -, de hadd ne említsem azokat, akiknek pajzsmirigy problémájuk van.
A vagdosással kapcsolatban... Szerintem azért vagdossák sokan magukat, mert a fizikai fájdalom enyhíti a lelkit. Tudom, ez így hülyén hangzik, de én is éreztem azt, hogy ha éppen lelki problémám volt, hogy a fizikai fájdalom enyhíteni tudja a problémáimat. Nem azt mondom, hogy vagdostam magam, és direkt fájdalmat okoztam magamnak, mert nem, de sokan el sem tudjátok képzelni, mennyivel másabb fizikai fájdalmat érezni. Eltereli a gondolatokat, éppen nem érzi az ember, hogy összetörték a szívét - kis problémának tűnhet, de aki volt már igazán szerelmes, tudja, hogy nem az -, vagy éppen azt, hogy romokban a családja. Néha csupán "jó", ha az embernek fáj valami - fizikailag. Sokkal "egyszerűbb", és hamarabb elmúlik, mint a lelki fájdalom.

A főnökséggel, mert ma fizetést kellett volna kapnunk ,de nem utalták..

Most jelenleg azzal,hogy jól megcsináltam a profilom,erre valmi fogjamagát és az elmentett profilom háromnegyedét törli és pont most romlott el a laptopom a kompim minden kb 20 percben kikapcsol és mára lőttek az új profilomnak

Ezzel a nyavalyás fogfájással. Soha nem mondtam ilyet, és remélem nem is fogok, de alig várom, hogy végre szerda legyen, és menjek a fogorvoshoz. A legnagyobb félelmem egyike, de most már beleőrülök, hogy tűz forróra szorítom a pofám, 20x mosok fogat, meg tonnaszámra szedem be a fájdalomcsillapítókat, amik azon kívül, hogy kiütnek semmit nem használnak. Ebben a gond még az, hogy ilyenkor tökre feszült és ideges vagyok, és ugye ez gyakran a bunkósággal is együtt jár. Egyszerűen korábban elpattant az a cérna, és akaratlanul is türelmetlen és szemét vagyok, pedig nem szoktam és utálok ilyen lenni.
A másik pedig. Azért mert én együtt megyek egy -fiú- osztálytársammal büfébe két szünetben az azt jelenti, hogy mi együtt járunk? Hát ezt tényleg nagyon jó megtudni, így utolsóként. Basszus, három napig kómában volt szerencsétlen, és senki annyit nem mondott neki, hogy fapapucs, én átdumáltam vele három éjszakát, és ezek után ha el merek menni vele a büfébe, akkor azt hallom vissza 15 ember szájából, hogy járunk. Tényleg, őszintén annyira imádom, hogy a kavaráshoz mindenki rohadt jól ért, de hogy bárki megkérdezze, hogy mi van, nem az lehetetlenség.
És van még egy kis nyűgöm, ami akkor is böki a csőrömet, ha nem világméretű katasztrófa. Miért van az, hogy ha én írok valakinek nem is egy, hanem több üzenetet, soha nem képes válaszolni. Nem beszéltünk x napja, mert vagy ő volt az apjával itt meg ott, vagy vásárolni ment az anyukájával, esetleg én nem tudtam beszélni, de az istenért, olyan nehéz lenne csak annyit visszaírni, hogy most nem tudok beszélni?

A másnapossággal

Hát a sérüléseimmel. Tegnap sikerült egyet zakózni reggel, és eléggé beütöttem a bal térdemet, valamint a jobb kezemet, mert hát arra estem. A térdemen gyönyörű haematoma (véraláfutás) keletkezett, míg az ujjaimon a bőrt szépen levertem. Kénytelen voltam tegnap így végig csinálni a gyakorlatot, s persze folyton-folyvást nyílt sebre fertőtlenítőt kenni, majd lemosni, ma pedig mosogattam vele és valahogy iszonyatosan szét van marva. Megpróbálom a Neogranormon kenőcsöt, hátha elősegíti a hámosodást, a lábamra meg megy egy adag Phenylbutazon. Jó nagy pancser voltam tegnap, pedig nem éreztem, hogy akkorát estem volna a vizes lépcsőn. Talán oviban szereztem utoljára ilyen sérüléseket.